A női nevek sorsa

Amikor megfogan egy új élet, egyik legnagyobb feladata lesz a szülőknek kiválasztani a tökéletes nevet számára. Egyet, kettőt, ősi magyart, nemzetközileg ismertet, divatost, régieset. A kevésbé kreatívak nagymama, nagypapa, de akár a szülők neveit adják tovább kicsinyüknek. A különcök már az első pillanattól kezdve olyanokban gondolkodnak, amelyeket a dédszülő ki sem fog tudni ejteni, a lényeg, hogy senkit ne hívjanak ugyanúgy a kontinensen.

Ha kisfiú születik, többször át kell gondolni. Ő ugyanis azzal a vezeték- és keresztnévvel válik porrá, amelyet az anyakönyvi hivatalnál bediktál a tejfakasztó után kissé még kómás apuka. Találnia kell hát a két névnek, össze kell csengeniük, szinte dallammá kell válniuk, ahogyan kiejtjük szájunkon. A kisfiú ugyanis sosem vetkőzi le magáról, nem változik szinte semmit az évek alatt.

No, de ha lány születik. Mondanám, hogy szinte mindegy. Nem éri meg a fáradtságot, a vitát, hogy Hanna legyen vagy Anna, Eperke vagy Alma. Majdnem alig számít gondnak, ha bénán hangzik a vezetéknévvel. Néhány év, és feledésbe merül mindkettő.

Mi nők, akármennyire is gondosan kiválasztott, gyönyörűen összecsengő nevünk van, el kell tőle búcsúznunk. Előbb elveszítjük a vezetéknevünket. Pápá, Bartok! Szép voltál, a legszebb a Barbarával, de az időd lejárt. Jó, tudom, megtarthatnám, de minek? Hogy majd a gyermek magyarázza az iskolában, hogy kit, hogy, és miért hívnak így? A Bartokkal szinte egyszerre távozik a Barbara is. Mi lesz belőlünk csakhamar a lagzi után? Né. Valakinek a néje, az asszonya, a felesége.

Na, jó, ennyire talán még sem lehet szomorú a helyzet manapság. Néhány hónapig, évig még büszkén mutatkozhatok be Barbaraként. Aztán hipp-hopp, hirtelen elfelejti mindenki. Lesz egy kis totyogó, akinek remélhetőleg első kimondott szava „anya” lesz, és utána már mindenki így szólít a családban. Az óvodában már nem erőlködik egyik szülő sem azzal, hogy nevén mutatkozzon be, úgy sem jegyezné meg egyből senki. „Petike anyja vagyok” – mondjuk majd egyszerűen.

Bartok Barbara, „tudod, a csaj a rádióból”, Szabóné, Peti anyja, felső szomszédnéni, apa felőli mama, bibircsókos dédi – mind-mind engem takar.