Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Mit ad az ég: olvasom, hogy tíz kolozsvári diák hatalmas győzelmet aratott! Nem, nem a fociban, nem is matematikában, még csak szavalóversenyen sem, hanem az anyanyelv érvényesítéséért vívott csatában. Az történt, hogy évekkel ezelőtt, erre mi is jól emlékszünk, a kolozsvári tanfelügyelőség, illetve annak főtanfelügyelője egyszerűen lesöpörte az asztalról az egyik elméleti középiskolában kérelmezett magyar képzőművészeti osztály indítását. Fő érve a kis létszám volt, holott másik három művészeti iskolában indulhattak hasonlóan kis létszámmal művészeti osztályok. Hiába kilincselés, feljelentés a nyelvi jogok betartása, illetve be nem tartása miatt, a főtanfelügyelő hajthatatlan maradt.
És íme, olvasom a hírekben, a Legfelsőbb Semmítőszék igazat adott az azóta perelő tíz diáknak és a szülőknek, és gyerekenként hatezer lej kártérítést ítélt meg, amelyet a szakminisztériumnak és a megyei tanfelügyelőségnek kell kifizetnie. A győzelem mámora azonban nem semmisíti meg az elkeseredést. A művészeti pályára áhítozó diákok számára elúszott a lehetőség, hogy anyanyelvükön készüljenek a művészi pályára. Az incidens óta ugyanis eltelt két tanév, s megkezdődött a harmadik.
A fentieket azért tartom szükségesnek feleleveníteni, mert közvetlen környezetünkben rengeteg példát látunk arra, hogy nagyon könnyen elfogadunk olyan intézkedéseket, törvényeket, szabályokat, amelyek ellenünk, ténylegesen anyanyelv-használatunk ellen szólnak, és igen könnyen elfogadjuk, ha netán anyanyelv-használatunkat sértő gyakorlatot észlelünk. Sajnos, az anyanyelvért vívott háborúban egyre nagyobb vesztésre állunk.
Nézzen szét bárki a sepsiszentgyörgyi piacon. Ha nem tudná, hogy itt legalább nyolcvan százaléka magyar a vásárlóknak, könnyen hihetné, hogy Vaslui-ban van. Évek óta emlegetjük, jó lenne, ha a piacfelügyelőség az asztalok kiosztásakor román és magyar nyelvű árumegjelölő, tetszetős kartonlapocskákat osztana szét, amelyre kötelező módon feliratoznák az áru, a kereskedő nevét, a termék eredetét. Akár úgy is megvalósulhatna, hogy fordítót alkalmaznak a feliratozásra. Nekünk kell(ene) az elsőt lépnünk, mert lám, a törvény legfelsőbb megyei szerve, a törvényszék egyszerűen lefelejtette a homlokzatról a magyar megnevezést. Igen, a törvény őre is nagyon feledékeny!