A nyugdíj és a haszna

A francia forradalom Emberi és polgári jogok nyilatkozatának van egy érdekes mondata. Érdekes, mert ugyan a Szabadság, egyenlőség, testvériség! nemzeti jelmondatából kibontakozó köztársaság, az új politikai rend alapvetően egy egalitárius, hierarchiát nem tűrő, egyenlőség-elvű társadalom képét vetíti előre, mégis e nemes eszmék alkalmazására vállalkozó patrióták az emberek közti különbségekkel, a vagyoni, jogi stb. egyenlőtlenségekkel szembesülve kénytelenek voltak kompromisszumot kötni a valósággal. A tényekkel való kölcsönhatás eredményeképpen egész leleményeset.

A mondat (a nyilatkozat első pontja!) így szól: „Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak.”

Értik, ha elvileg minden ember egyenlő, de a valóságban mégsem, akkor erre a kínos ellentmondásra legalább valami elfogadható magyarázatot kell adni. A leleményesség az, hogy az emberek közti különbségeket nem a tehetséget, rátermettséget igazságtalanul osztó természetből, a puszta szerencséből, netán a nyugtalanító véletlenből, hanem egyenesen az államrezonból vezetik le: azok csakis azért vannak, azért lehetségesek, mert a köz, a politikai társulás (az állam) számára hasznosak. Csakis az az egyenlőtlenség – hiány vagy többlet – az elfogadható, jogos (legyen az hatalmi, politikai, jogi vagy vagyonbéli), ami végeredményben a közjót szolgálja.

Valami hasonló okfejtés magyarázhatja a román államháztartást lehetőségein felül terhelő, szokatlanul magas különnyugdíjakat. Azért jár egyeseknek kiváltságos nyugdíj a közösből, mert a közösség azt hasznosnak ítéli. De a bökkenő az, hogy a román államrezon a köztársaság és a polgárok életminőségére nézve a legnagyobb társadalmi hasznot az erőszakszervezetek, kb. 180 ezer belügyes, titkosszolga és katonatiszt munkájában látja. Békeidőben! És nyilván azokéban, akik ezt felismerték és törvényerőre emelték: a pár száz honatyáéban. Hát ennyit a polgári köztársaságról, s bár e luxusnyugdíjakra kivetendő valamennyicske szolidaritás adó a méltányosság felé mutat, a tanulság mégiscsak lehengerlő: Romániában egy militarizált uralkodó osztállyal élünk együtt.

Pozsony János Csaba