A pozsonyi sortűz

Kevesen tudják, hogy a száz évvel ezelőtti eseményekre való emlékezés nem csupán a gyulafehérvári nagygyűlést eleveníti fel, de az olvasottabbak, érdeklődőbbek számára nem ismeretlenek azon történések sem, amelyek szerte a Kárpát-medencében végbementek.

Ezekre, legalább a legismertebbekre utalnunk nem felesleges, hátha e sorokat elolvasók egy része legalább rádöbben arra, hogy nem csupán az itteni magyaroknak kellett elszenvedniük az impériumváltás csapásait.

Itt van például a pozsonyi sortűz, amely száz évvel ezelőtt, 1919. február 12-én dördült el Pozsonyban, jelezve, hogy a város, de egész Felvidék magyar és német ajkú lakossága vegye tudomásul, ki lett az új úr. A soproniak, a balassagyarmatiak hőstettéről, történelmi fordulatot hozó harci cselekményéről többször esett szó, a pozsonyiakéról kevésbé. Annyi különbség azért volt, hogy az előző kettő sikeres lépésnek bizonyult, Pozsonyban viszont az ártatlan, tüntető tömeget kegyetlen sortűzzel emlékeztették arra, hogy immár mások dirigálnak.

Igaz, akkor a város lakosságának túlnyomó többsége német és magyar volt, azaz 41 százalék német, 40 százalék magyar, és mindössze 15 százalék szlovák. Ma már német alig él ott, magyar 3-4 százalék (körülbelül 14 ezer a közel 400 ezerből).

1909-ben I. Ferenc József osztrák császár Pozsonyba látogatott, s a Grassalkovich-palota sarkán nagy díszkaput állítottak tiszteletére. 1919. január 1-én megszállták a Felvidéket, Pozsonyt is a csehszlovák legionáriusok, s a valamikori díszkapu utcájában katonai sorfal között vonult be a Szlovák Teljhatalmú Minisztérium, a kormány. A helyi lakosság visszahúzódott a házakba. A Petőfi szobrát körbedeszkázták. Félelemből?

Február 12-én nagy tüntetésre és sztrájkra szólították a lakosságot, abban a hiszemben is, hogy nem lesz hosszas ez a megszállás, a lakosság összetételére való tekintettel. A tömegbe lőttek, kilencen meghaltak, huszonhárman súlyosan, több százan könnyebben megsérültek. A történelem kereke másképpen fordult, a valamikori koronázó város, a hajdani magyar országgyűlések helyszíne az újonnan alakult Szlovákia központja lett.