A román külügy és az egyenes gerinc

Nagy gondban van a román külügy, hisz nem lehet a „hagyományos” politikát folytatni. Eddig ugyanis meglehetősen egyszerű és igen hatékony alapelven működtek: mindig az erősebb pártjára álltak.

Ez bejött már 1848-ban is, amikor az osztrák hatalom konzerválása mellett álltak ki (csak az nem világos, hogy mitől volt ez forradalom), az első világháborúban is, amikor egészen addig semlegesek maradtak, míg ki nem derült, hogy ki fog győzni, s akkor megtámadták Magyarországot úgy, hogy az offenzívát hamarabb indították, mint a hadüzenetet. De ez volt a második világháborúban is, amikor Antonescu marsall parancsára – Katonák, lépjétek át a Prutot! – a németek oldalán kezdték a háborút, aztán amikor felismerték, hogy vesztésre állnak, a dicsőséges román hadsereg egyszerűen hátat fordított addigi szövetségeseinek, és átállt a győztes oldalra.

Ha közelebb jövünk, nem változik a kép. Az európai uniós csatlakozásnál behunyt szemmel mindent aláírtak, csakhogy a jó félen legyenek (aztán könyörögtek a halasztásokért, mert semmit nem tudtak betartani). Amikor Amerika azt mondta, hogy két százalékot kell a védelemre fordítani, Románia azonnal ugrott, kerül amibe kerül: évtizedek óta nem jut az oktatásra és az egészségügyre a törvény által előírt hányad, de fegyverre van pénz – hogy ott mosolyoghassanak az erősebb oldalán.

Most azonban nagy gond van. Az Egyesült Államok Jeruzsálembe költöztetné nagykövetségét, és ezzel elismerné azt Izrael fővárosának, az Unió, élén a „nagy testvér” Franciaországgal, viszont nem. A „tradicionális” román álláspont az lenne, hogy semmitmondó, „békés megoldást kell keresni” nyilatkozatokkal kivárnák, hogy melyik álláspont győz, s majd ahhoz idomulnának. Csakhogy a kormány előrerohant, és jó csatlósként Amerika mellett tette le a voksot, az államfő szerint viszont az Európai Unió álláspontja lett volna a mérvadó.

Új helyzet van, mert gerinces, határozott állásfoglalásra kényszerülnek, amit holnap nehéz letagadni. Ebben viszont semmi gyakorlatuk nincs…