A sátán ringyói

Sok sajátos vonása van a magyar népnek, akár a többi európainak. A magyarok 1956 októberében, novemberében, a forradalom idején, de még évtizedeken át máig sem értik, a nagyhatalmak miért nem voltak képesek szót emelni a Szovjetunió igájában vergődő magyar forradalom idején – az emberi jogok meggyalázása ellen. Igen, ott volt a szuezi válság, legkönnyebb volt azzal magyarázni a hallgatást, hadd vergődjék vérben a magyar egymaga, aztán majd kiderül, mi lesz.

Nasszer, Egyiptom nagyszerű elnöke egyszerűen államosította a Szuezi-csatornát 1956 októberében. Ettől kapott hidegrázást az angol, francia és izraeli pénzuralom. Megvolt már az ENSZ és sok más nemzetközi védelmi szervezet, nyakig a semmittevésben. A magyar nép egymaga lázadt föl, fogott fegyvert a szovjet dicsőséges békebástya börtöne ellen. Az a forradalom is látványos volt az első naptól kezdve, akár az 1848-as. Október 23-án a szovjet tankok feneket fordítottak forma, s elindultak látványosan hazafelé. Október 23-a órák alatt emelkedett március 15-e dicső magasába. Felszabadult a nemzet, az ország!

November 4-én visszatörtek a szovjet tankok, repülők; Budapestet rombolták ágyúkkal, tankokkal. Akkor katonakötelesnek tartotta magát a magyar fiú, a lány, az asszony, mindenki. Az új szovjet sereg fiai azt hitték a Duna parton, hogy Szuezben vannak, a szorosnál.

Marx, Engels, Lenin és Sztálin kommunista hite másodszor is vérbe verte a magyar népet, hadd emlékezzék éhhalálban 1849-re, a rohadt 1919-es úgynevezett Tanácsköztársaságra, Kohn (Kun) Béláékra, 1947-re, amikor úgymond győzött a kommunista néphatalom – a nép fölött.

Nem kérdezzük a minket kergető román elnyomó kormányoktól, szabad-e emlékeznünk egykori forradalmainkra legalább. Nyúlfarknyi szabadság-napjainkra a 20. században. Akkor (ekkor), amikor a teljes Európa szabadságvesztésre áll, és ismét harcolnunk kell saját létünkért, másokéért, a Sátán ringyói ellen.