A stabilitási tényező

„A kormánymegbízott egy stabilitási tényező a közigazgatásban, szavatolja a törvény és a közrend betartását, az együttműködést és a párbeszédet a helyi önkormányzatokkal, a civil társadalommal és nem utolsó sorban a polgárokkal” – írja a prefektúra honlapján.

Hogy a kormánymegbízott mennyire „szavatolja a párbeszédet a civil társadalommal és a polgárokkal”, arról meggyőződhettünk – többek között – akkor, amikor 2015-ben, a Székely szabadság napján több ezer ember vonult a prefektúra elé, és át kívántak adni egy beadványt, amelyet 2.000 ember írt alá. A prefektus – bár előre bejelentették, hogy jönnek – nem volt a hivatalban. Még azt sem mondhatjuk, hogy csak munkaidőben „párbeszédel”, mert másnap sem ért rá fogadni 2.000 ember képviselőjét. Bizonyára a többi polgárral folytat párbeszédet.

Az, hogy mennyire „szavatolja a közrend betartását” szintén megnézhettük: amikor magyar emberek nyakának kellett ugrani, mert – nem túl szerencsés ötletként – december elsején gyászlobogót tűztek a házukra, vagy robbantásokról szellemeskedtek, akkor ott volt az első sorban. Amikor azonban a Noua Dreaptă nevű „hazafias” szervezettel kellett volna ujjat húzni, mert a prefektúra rendezvényén a büntető törvénykönyvben szó szerint felsorolt bűncselekményeket követtek el, akkor nem látott és nem hallott semmit – a rendőrségre és ügyészségre bízta a kivizsgálást (azok meg jól elsüllyesztették).

Most éppen „stabilitási tényezőként” működik. A kézdivásárhelyi tanács egy évvel ezelőtt visszavonta 2015-ben hozott határozatát, hogy a város egyik utcáját Wass Albertről nevezzék el (a prefektúra megtámadta, mert az író háborús bűnös – hogy ez min alapszik, abba most nem menjünk bele). Ha a tanács visszalépett, ha a rendőrség javaslatára az ügyészség nem emelt vádat senki ellen, hisz nem történt meg a tervezett „törvénytelenség”, ha a vádhatóság lezárta az ügyet, ha csitult a feszültség, akkor mit tesz a prefektúra? Kéri, hogy ismét vizsgálják ki az „ügyet”. A stabilitásért – mi másért?