Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Mielőtt a székelyeredet-kérdés két megoldásáról szólnék, engedtessék meg elidőznöm egy jegyzet erejéig a krónikaírók székelyekről alkotott véleményénél. Nem azokról a sokszor vitatható és félrevezető állításokról van szó, melyet olvasmányaikból, tévedésen vagy politikai propagandán alapuló iratokból merítettek, illetve maguk ötöltek ki, hanem a kortárs nézetekről, melyek a feljegyzés időpontjában elterjedt vélekedéseknek és tudott tényeknek számítottak a székelyekről, akik akkorára már jól meghatározott szerepet töltöttek be és különleges jogállással bírtak Erdély délkeleti sarkában.
Az ún. őskrónika Kálti Márk által megőrzött részlete egy 1116-beli csehek ellen vívott csata kapcsán említi a könnyűlovas-íjász székelyeket, akik akkor a besenyőkkel együtt szolgáltak előőrsként a király seregében. Anonymusnál, III. Béla névtelen jegyzőjénél a székelyek mint Attila király maradék népe járulnak a honfoglaló magyarság elé, és ajánlják fel szövetségüket. Ettől valamelyest később, a krónikáját 1282 és 1285 között megalkotó Kézai Simon a hun mondát továbbfejlesztő (ő a magyarságot magát is hun eredetűnek tekintette) történettel szolgál. Nem kívánunk ennek szálaiba belegabalyodni, ő viszont még II. András keresztes hadjáratában is szerepelteti népünket, amely a „babiloni szultán” seregét is segített volna megfutamítani.
Idézem inkább Thuróczy Jánost, aki az 1480-as években írta: a székelyek, mint a valamikori hunok maradékai, „mivel népük nem keveredett idegen vérrel, erkölcseikben is szigorúbbak s a föld felosztásában is igen különböznek a többi magyaroktól”. Antonio Bonfini reneszánsz krónikás ugyanabban az évtizedben, de már Mátyás király udvarában ehhez hozzáfűzi: „A szolgaságot egyáltalában nem tűrik, ezért van az, hogy mindezidáig szabadságban élnek, és inkább meghalnának, mintsem hogy adót fizessenek”.
Szamosközi István, Bocskai István erdélyi fejedelem történetírója 1605 körül továbbmegy. Azt állítja, pallérozottságban ugyan a szászok túltesznek rajtuk, viszont „azzal dicsekszenek, hogy a legősibb magyarok, s azt vallják, hogy Attila seregeinek maradványai.” Ugyancsak ő minősíti a székelyeket „kezdettől fogva a legszabadabb szabad” népnek. A témára hamarosan visszatérünk.