A szabadság széljárása

Szinte látom, ahogy fújja a jótékony, szabad szél szerte Székelyföldön a száradó ruhákat. A libegésben is összeáll ama három szín, a madarak serege marokkal mérhető napfényben ünnepli a magáét, a templomaink még megvannak, váraink átkeresztelve ugyan, de vicsorítanak. A román hatalom a történelmünket sietve átírta, „asszimilálta”, kastélyainkat rémíti a küküllővári sorsa; azt egy konstancai román vásárolta meg, na nem Haller Béla tanár úr élő örököstől, hanem a román államtól.
El ne felejtsem, Sepsiszentgyörgyön mai napig is ott van a Június 11. utcanévtábla a piac mögött, onnan száztíz méterre a kommunista „felszabadulást” idéző Augusztus 23. is egy kapualjban, meg ne feledkeznénk székely szabadságunkban a kommunista terrorról.

De hát annyi mindent ünneplünk, ami nincs! Viszont nálunk – mennyire van tőlünk az az Erdély és az a Székelyföld?! – mások a viszonyok, itt a magyarság más miatt viszolyog, mint más népek Európában. Hét évvel ezelőtt Székelyudvarhelyen, Nyirő József hamvainak és temetésének hatalmi szétfúvintásakor azt mondta Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke: Nyirő temetése nem volt, hanem lesz…

Isten malmai igen lassan őrölnek, különösen, ha alszik a molnár, s elvezetik a malom elől a vizet. Székely szabadságot hirdetünk egy vakondtúrás tetejéről. Szinte látom, ahogy közhírré teszi a nyugati sajtó a mi márciusi napunkat, igen az Európai Unió is, noha szemünkbe fújja amaz is a port, a román hatalom botos tánca mellett. A székelyeknek életbevágó fontosságú a szabadság, naponta. És ha egy évben egyszer vagy egyszer sem jut belőle, úgyis meg kell élnünk! Európa-szerte örvendeznek a székely szabadságnak, holott az sincs, annyink sincs abból, amit a szél meglobbantana.

Széthazudott a székely szabadság, akár a demokrácia és a jogrend Romániában. Itt még a fizika törvényei sem érvényesek, hiszen fölfelé fújja a szél a jogot, a cukorport, s lefelé hull a korom, a hamu, a jégverés.