A szabadságharcot folytatni kell!

Miután Ivan Szerov tábornok, a kommunista Szovjet Birodalom rettegett titkosrendőrsége (KGB) főnökének parancsára Tökölön őrizetbe vették Maléter Pál honvédelmi minisztert és a nemzetőrség kíséretében lévő vezetőit, az akkori világ legnagyobb hadserege hadüzenet nélkül megtámadta Magyarországot. Ennek következtében vette kezdetét a nemzet 20. századi szabadságharca 1956. november 4-e vészterhes hajnalán.

A szovjetek villámháborúra számítottak, amint a kommunizmussal szembeforduló Magyarországot az egyenlőtlen küzdelemben ocsmány módon magára hagyó nyugati hatalmak katonai vezetői is, de nem ez történt. Annak ellenére sem, hogy parancsnokai tőrbecsalásával tulajdonképpen lefejezték a magyar hadsereget, és irányítás hiányában az állomány összehangolt védekezése elmaradt. A civilekből álló felkelőcsoportok viszont felvették a harcot a megszállókkal olyannyira, hogy Budapesten csak november 11-én, vidéken 1957 januárjában tudtak ennek véget vetni.

Ekkor a fegyveres küzdelem véget ért ugyan, de az ellenállást a letartóztatásokba és kivégzésekbe torkolló megtorlás ellenére sem tudták felszámolni. A magyarok szabadságvágyát ugyanis nem lehet elfojtani fegyverek erejével, amint az viharos történelmünk folyamán már számtalanszor bebizonyosodott.

Az igazi veszélyt azonban nem a tankokkal, vadászgépekkel, bombázókkal érkező megszálló csapatok jelentették, hanem a zsoldjukba állt belső ellenség. A magyar földön született és édes anyanyelvünket beszélő idegenszívűek. A valótlanságot oktató, hamis tanokat hirdető, terjesztő árulók. Ők ugyanis a lélek megmérgezése és a tudat kiüresítése által próbálták évtizedeken át a nemzetet térdre kényszeríteni. És ez részben sikerült is nekik.

A folyamatos magzatgyilkosságok, az elharapózó anyagias szemléletmód és az egyre nagyobb tömegekre jellemző félrevezethetőség ténye legalábbis erről tanúskodik. A lélekpusztító és tudatromboló szándék pedig új formában napjainkban is tetten érhető, ezért immár szellemi síkon ugyan, de a szabadságharcot folytatni kell. Hőseink kiontott vére és a nemzeti érdek egyaránt erre kötelez.