Keressük a fényt!
Egy több évezredes emberi tapasztalatot foglalt tömör mondatba a Könyvek Könyve, mis...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A költők is vágynak a szeretetre. Hány meg hány költeményt idézünk, mondogatunk magunkban sokszor egyetlen verssort, ha szeretet, szépség után vágyunk, hányszor esküszünk egyik-másik költői gyöngyszemre, hogy az talán a legszebb, a legcsodálatosabb! Feltesszük időnként a kérdést, ezt az eléggé elcsépelt és unalmas kérdést, amelyre azonnal ki kell vágni a választ, hogy ki is a legnagyobb magyar költő, s egyelőre még mérget lehet venni rá, hogy szinte mindenki hirtelen Petőfit mondja.
Az a német a 19. század vége felé tudott valamit, mert a mi legnagyobbunkat besorolta a világ első öt legnagyobbja közé, s bizonyára nem is tévedett. Móricz Zsigmond, a másik nagy Csokonai Vitéz Mihály halálának századik évfordulóján úgy fogalmazott, a magyar irodalom legszerencsétlenebb költője volt. Persze, akkor nem tudhatta még, hogy éppen ez az esztendő adta a magyar költészetnek azt a költőt, aki – ha esetleg költészetben nem is, de –szerencsétlenségben túlnőtte nagy elődjét.
Azt nem tudhatjuk, hogy valaha Petőfi elé helyezi vajon a verskedvelők tábora, de hogy ott van az elsők között a magyar írók sorában, ahhoz kétség nem fér, s talán soha nem is férhet. Tanítványaimnak fel szoktam olvasni azt a levelét, amelyben támogatást kér, mert megszűnt a hónapokon át segélyként kapott adomány, mely naponta egy zsömlére s egy kávéra volt elegendő, az esedékes számlák kifizetésének gondja őrölte napjait, s maga is, mint eladdig legszerencsétlenebb elődje, alig túl a harmincon búcsút mondott a földi életnek.
Hej, hányszor akarták versei közül kilúgozni éppen azokat, amelyek a legmélyebb gödörben szenvedők sorsát és lázadásra is képtelenségét sírta el! Az ár őt is sodorta, ha kellett, igaz, meg is tudott állni, de éltében nem tudott oda emelkedni, ahol a legszámottevőbbek tanyáznak. A jót, a nagyszerűt, az emberségest túl ritkán találta meg, nem is nagyon ajánlották fel neki, s így maradt az, aki vágyott mindig valami magasztosra, bizonyára gazdagságra is; vágyott arra, hogy vadalmafa lehessen, s éhezőket felpártoljon; vágyott arra, hogy barátok közt létezhessen; vágyott arra, hogy szeressék, s maga is szeretetet osztogasson. És maradt mindenkorra, mára is, holnapra is a Szépség koldusa.
(József Attila nyolcvan évvel ezelőtt, 1937. december 3-án hunyt el.)