A szomorú valóság

Eddig is tudtuk, de most már mindenhol olvasható, hogy országos átlag alatt vannak a Kovászna megyei fizetések. Maradjunk egy picit a minimálbérnél, ami lényegtelen, hogy papíron mennyi, mert a könyvelési adatokat nem lehet megenni, csak azt, amit kézbe kap az ember: 1150 lejt. Nézzük, mire elég ez különböző variációkban.

Az egyik változat az, ha az illető a saját butaságából adódóan cigarettázik, akkor havonta elkölt ebből 500 lejt (napi 1 csomaggal számolva). Kenyérre, 4 lejjel számolva elkölt 120 lejt egy hónapban. A kenyér mellé kell egyéb ennivaló is, aztán a számlák: villany, gáz, víz, szemét stb. Kb. ezekkel el is ment a pénze, és ezen a havi 180–200 lejnyi kajabon sem sokat segít. Tehát matematikailag ott állunk, hogy ember azért dolgozik, hogy legyen, amit egyék, hogy a következő hónapban ismét dolgozhasson.

Most nyugodtan felejtsük el, hogy cigarettázik az illető, helyette inkább számoljunk azzal, hogy gyerekei vannak vagy lakbért fizet… Na, itt kezdődnek az igazi gondok.

A fentiek függvényében egyetlen munkaadó se panaszkodjon, ne mondja, hogy nem érti, miért nem talál munkást… Hát ezért a 1150 lejért + 200 lejnyi kajabonért nem is találhat.

És hány minimálbérért dolgozó van Kovászna megyében? Én nem tudom, de az okosabbak biztosan igen, ahogy azt is tudják, ha az nem változik, akkor még inkább elhúznak külföld felé a megye lakói, és akkor ki megy el szavazni?

Ez a szomorú székely valóság, ami úgy tűnik, nem látszik ki az ideálokból, hazafiasságból, képmutatásból, álszentségből felépített „nálunk minden tökéletes” légvárak mögül. És még mindig el akarják hitetni velünk egyesek, hogy ebben a „szép megyében” milyen jó élni…

Török László, Sepsiszentgyörgy