A tudás nem vesz kárba

Mostanában több alkalommal is foglalkozott a sajtó a baróti tanintézetek körüli bonyodalmakkal. Talán könnyen elsiklanék a hírek fölött, ha nem érintene közelről a város iskoláival kapcsolatos sok-sok elmarasztalás. Gondolom, jogot formálhatok arra, hogy egy-két szót magam is ejtsek a témában, annál is inkább, mert kereken ötvenöt esztendővel ezelőtt kezdő tanárként itt léptem át első alkalommal a tanoda küszöbét. Persze, badarság lenne összehasonlításokra vetemedni e rövidke jegyzetben, talán meg kellene tennem ezt másképp, hiszen az összevetés, biztos vagyok ebben, hasznára válhatna akár a maiaknak is.

Az biztos, bizonyos vonatkozásokban a baróti iskola, különösen a középiskola előnyben van azokkal a településekkel szemben, ahol több intézmény között választhatnak a fiatalok. Akkor egész Erdővidékről ide, a középiskolába irányultak a környező települések végzettjei, érthető tehát, hogy az egyetemi vagy más magasabb fokú iskolai felvételiken kiválóan szerepeltek a baróti középiskola diákjai. Úgy tudom, így van ez most is.

A jó eredmények legfőbb titka nem abban keresendő, hogy milyen épületben tanulnak, habár ez sem mellékes, hanem a tudáshoz, a tanuláshoz való viszonyulásban, s ebből a szempontból kell körülnéznünk. A sok okoskodással, állandó útmutatásokkal, a papírhalmazok növelésével nem sokra mennek sehol. Különösen az oktatásban és nevelésben nem.

Sokszor szó esett arról, hogy a diák legfőbb feladata a tanulás, még akkor is, ha ettől óva intik az újítók, az állandó könnyítés hirdetői, az iskola szerepének szüntelen felülvizsgálói. Lehet, a jó szándék vezérli őket, de a vég nélkül sorjázó javaslatokkal, kérdőjelekkel nem érnek el mást, mint elterelik saját gyerekeik figyelmét is a legfontosabbról: hosszú távon érvényesülni csak az tud, aki többet tud másoknál. S csak az tudhat többet, aki többet is tanul! Ez így volt, amióta világ a világ, s így lesz ezután is! Néhány ellenpélda nem vezetheti félre sem a diákot, sem a szülőt!