A Facebook kapcsán szokták emlegetni, hogy mindenki kialakítja a maga véleménybuborékát, amiből kizárja azokat, akik alapvető kérdésekben másként gondolnak. Így aztán naponta megerősítést nyerhet az ember saját meggyőződése, világképe, értékrendje. Érdemes azonban belegondolni abba, hogy ez a Facebookon kívüli világra is igaz. Vannak nyilván kivételek, akik örömüket lelik a véleményütköztetésben, bármiről is legyen szó, mert a disputa számukra öncél. De a többség, aki hisz bizonyos alapvető értékekben, nem szívesen tart fenn kapcsolatot olyanokkal, akik azokat az értékeket minden erejükkel igyekeznek sárba tiporni.
Szüleimnek és nagyszüleimnek köszönhetem, hogy világnézeti eszmélésem, azaz kamaszkorom óta értékrendem középpontjában a keresztény erkölcs, a család és a nemzet áll. Ezek az alapvető társadalmi értékek permanens támadás alatt állnak évtizedek óta.
A ’90-es évek első felében, azon az alapon, hogy tudni kell, mit mond az ellenfél, rendszeresen olvastam azokat a sajtóorgánumokat, melyekben az Antall József vezette nemzeti kormány bírálata ürügyén a magyarságot és a nemzeti értékrendet gyalázták magukat balra soroló szerzők. Egy idő után kénytelen voltam rájönni, hogy a befektetett idő nem áll arányban a remélt haszonnal. Fokozatosan leszoktam a másik oldal propagandájának fogyasztásáról, és már jó ideje csak azokra a szövegekre figyelek oda, melyek valamilyen okból elém kerülnek.
Mint most T. Szabó Csaba írására, melynek előtörténete is van. Kulcsár Árpád, a Transindex volt főszerkesztője „szennynek” nevezve minap megjelent jegyzetemet, hiányolta a szerinte benne foglalt „homofóbiától” való kollektív elhatárolódást, a MURE hivatalból való eljárását. Nosza, akadt is néhány hasonszőrű szövegértelmezési készséggel szerényen megáldott figura, aki igyekezett meglelni a megoldást.
Molnár György azon meglátását fogalmazta meg, hogy el kell árasztani a Székely Hírmondót tiltakozó olvasói levelekkel és faxokkal, sebtében írt is egyet, melyben gyűlöletkeltéssel és összeesküvés-elméletek forgalmazásával vádolt meg. T. Szabó megígérte, hogy válaszcikket ír, s egyben jelezte, hogy egy általam nem ismert hölgy már foglalkozott, „ezzel az őrülttel”, azaz velem.
Nos, hát igen, ennyire telik tőlük privát körben, egymás között. „Szenny”, „őrült”, MURE Etikai Bizottság, Diszkrimináció-ellenes Tanács, levéláradat. Lássuk hát T. Szabó írását, melyet szerkesztőségünknek azzal küldött el, hogy közöljük „mielőtt jelentenék a cikket a MURE-nél és a Diszkrimináció-ellenes tanácsnál.”
Olvasva mocskolódásukat, Korniss Mihály juthat eszünkbe, aki egy őszinte pillanatában leírta sokat idézett vallomását: „Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy ti. mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket.” Igen: ők azok, akik gyűlölnek, akik minden eszközzel egyeduralkodóvá tennék a maguk téveszméit. Ők a valódi gyűlölködők, akik „IFA platóra” hánynák vasvillával a másik tábor híveit (Bőtös Botond), akik szerint a másik oldal újságíróit nemre való tekintet nélkül meg kell erőszakolni (Hont András), akik szerint a nemzeti tábor szavazói „patkányok” (Bangóné), vagy „agyhalottak” (Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum főpolgármester-jelöltje ezt az egész országról írta egyébként, mert a magyarok mertek a horvátoknak drukkolni a tavalyi világbajnokságon a francia színekben játszó csapat ellen); a csíksomlyói búcsú egyiküknek „franchise rendszerben működő vándorcirkusz” (Parászka Boróka), másikuknak a „gyűlölet és tudatlanság három napja” (Konok Péter). A sor sajnos folytatható köteteken keresztül.
A Hírmondó T. Szabó hadoválásának közlése mellett döntött, amivel alkalmat adott arra, hogy néhány fontos kérdésben kifejthessem részletesen a véleményem. S ha netán valakit zavarna, hogy valamivel terjedelmesebb vagyok, mint T. Szabó, jelezném, hogy ő is háromszoros terjedelemben reagált írásomra – ezt a szorzót jómagam igyekszem lejjebb nyomni.
Az, hogy (bárkire hivatkozva) a magyarországi kormányzatot „újfasisztának” nevezi, beárazza a szerzőt, jó alacsonyan. Ennél olcsóbb, gondolatszegényebb és alaptalanabb jelzőt nehéz lett volna találni.
Ezután már azon sem csodálkozhatunk, hogy a realitásoktól elszakadt tollforgató azt a tényt, hogy említett írásom megjelenhetett egyáltalán, annak tulajdonítja, hogy a magyar kormány propagandistáinak „gyűlöletbeszéde” „begyűrűzött” Erdélybe, és az erdélyi sajtó „szervilis” és „kiszolgáltatott”.
Nos, itt hadd álljunk meg egy percre, mert T. Szabónak sikerült megfogni szarva közt a tőgyét. Gyűlöletkeltés-mentes, a valóságot leíró, tárgyszerűségre s nem annak látszatára törekvő véleménycikkeim 1990 óta jelennek meg különböző erdélyi és anyaországi sajtóorgánumokban, rendszerfüggetlenül. A Fidesz még az SZDSZ szövetségese volt, amikor féltucatnyi orgánum közölte már eszmefuttatásaimat. A Székely Hírmondónak idestova húsz éve vagyok munkatársa, azóta volt egy nyolcéves Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-korszak is, de ez nem befolyásolta sem ennél, sem más lapnál a státuszomat, s a szókimondásomat sem. Azért jelenhetnek meg hétről hétre írásaim ebben a napilapban, mert a szerkesztőséget nem érintette korunk devianciakultusza, ami sajnos egy jobb sorsra érdemes ideológia fő attrakciója lett.
Az történt ugyanis, hogy a második világháború után a liberalizmus Európában aktuális és érvényes mondanivaló, más szóval program nélkül maradt: legfőbb célkitűzései (ember és polgár jogai, az államhatalom korlátozása, sajtó-, vélemény-, szólásszabadság, lelkiismereti és vallásszabadság stb.) alkotmányszinten került rögzítésre a kommunizmus által nem érintett államokban. A liberalizmus pedig a devianciakultuszban mára odáig jutott, hogy hirdetői életképes, de még meg nem született csecsemők legyilkolásának legalizálásáért, az állatokkal való közösülés és a vérfertőzés törvényesítéséért küzdenek, s nem mellesleg a homoszexualitást teljes apparátusokkal igyekeznek normalitásként elfogadtatni.
De úgy küzdenek – a józan észt megtaposva – a bűnözők jogaiért is, hogy a halálbüntetés betiltása után lassan a tényleges életfogytiglant is eltörölni igyekeznek, rászabadítva a társadalomra többszörös gyilkosokat, az emberi jogok zászlaját magasba emelve. Csak tudnám, hol vannak a meggyilkoltak emberi jogai ebben a képletben? Manapság emberi joggá akarják emelni a migrációt is, nem törődve azzal, hogy 2015 óta az érintett településeken egekbe szökött a bűnözés, és minden napra akad egy szörnyű hír (késelés, csoportos nemi erőszak, nem ritkán fiatalkorúak ellen, vonat alá lökés, lefejezés, megkövezés), amit az általuk uralt sajtó valahogy nem tudott eltussolni.
T. Szabó Csaba hiányolja az általam alkalmazott közhasználatú fogalmak (pl. „érzékenyítés”) mögül a jegyzetapparátust, esettanulmányokat, statisztikákat. Mintha nem akarná látni, hogy egy 2200 karakteres jegyzet nem egy doktori disszertáció. Látszik, hogy vagy fogalma sincs az újságírói szakmáról, vagy úgy tesz, mintha nem lenne fogalma, hogy kifogásolhasson valamit, amit egyébként nem lenne oka kifogásolni.
Hadd idézzem ideológiai elfogultságtól csepegő szövegét: (BZSA) „devianciának nevezi a homoszexualitást, jó Bayer Zsolt-követőként, szembemenve a tudomány (biológia, pszichológia, szociológia) minden eddigi eredményével”. Hogy tudomány álcája alatt ki mit próbál ma eladni, azzal engedelmükkel nem foglalkoznék, tekintve, hogy ma derékba törnek professzor- és diák-karriereket, mert egyesek le merik még írni azt a tényt, hogy két nem létezik, férfi és nő, vagy hogy léteznek biológiai különbségek férfiak és nők között.
Az pedig, hogy a homoszexualitás deviancia, minden ember képes belátni, akibe a Fennvaló beleoltotta gondolkodás képességének szikráját. Ugyanis, ha a homoszexualitás lenne a norma, az emberiség kipusztulna. Ez ennyire egyszerű. Egy szaporodásképtelen egyed deviáns, ez a természet törvénye, akármit is mondjanak a 438.853 társadalmi nem létezésének hirdetői.
A politika terére evezve azt írja T. Szabó, hogy „Jobbik-gyűlöletem” „patologikussá vált”, és hogy ebben „közismert személyes csalódásom több éves traumáját externalizálom”. A Jobbikban való csalódás nem elsősorban az enyém, hanem minden nemzetben gondolkodó és egyáltalában gondolkodó Jobbik-szavazóé. Nem véletlenül csökkent le a párt támogatottsága 20%-ról 6,5%-ra. A magyar nemzeti érdekek és értékek képviseletének a Jobbiknál többet egyetlen politikai erő sem ártott. Mert a Jobbik a nemzeti táboron belül fordított szembe embereket hamis propagandájával, mely szerint a nemzetépítő Orbán nagyobb veszély, mint a nemzetek megszüntetésére nyíltan törekvő Soros. S ami még nagyobb bűn: a magyar fiatalság politikai szocializálásának lehetőségét engedte át az Új-SZDSZ-nek, a mélyen nemzetellenes Momentumnak. Szó sincs „traumáról”, meg „patológiáról”, ez csak a szerző kitalációja, a Jobbikkal szembeni józan és tényszerű bírálatom gyenge diszkreditálási kísérlete.
Legsúlyosabb rágalma T. Szabónak az, hogy írásom gyűlöletet keltene a homoszexuálisok ellen. Erről szó sincs. A szánalom nem gyűlölet, és a tények megállapítása sem az. Amennyire vérlázítónak tartom azt, hogy egyes államokban elvehetik a gyermekét annak, aki nem neveli utódját a „politikai korrektségnek” nevezett véleménydiktatúra kánonja szerint, annyira felháborítónak tartom azt is, hogy számos iszlám államban halállal büntetik ezt a devianciát. S természetesen azt is helytelenítem, ha egyáltalában büntetnek bármit, amit két felnőtt ember saját elhatározásából egymással tesz, addig, amíg egymásnak nem ártanak. A szexualitás nem közügy, annak a magánéletben a helye, az állam pedig ne avatkozzon a magánszférába.
A homoszexuálisokat hiba lenne összekeverni a homoszexuális lobbival, mely nyíltan törekszik a legkisebbek agyának befolyásolására e kérdésben, mely Conchita Wurstokat futtat, s melynek akciója volt a „magáncég”, a Coca-Cola homoszexualitást népszerűsítő plakátkampánya is. A homoszexualitás genetikai kódoltságú-e, azt egyelőre nem tudjuk, de azt igen, hogy e hajlam sokak esetében fejleszthető vagy elnyomható. Ha divatot csinálunk belőle, aligha teszünk jót bárkinek. Istennek hála, Közép- és Kelet-Európában sokan gondoljuk azt – meg merem kockáztatni, hogy az elsöprő többség, a normalitás –, hogy nem akarunk óvódás korú gyermekeink kezébe olyan mesekönyvet adni, ahol két királyfi talál egymásra, és nem szeretnénk, ha transzvesztiták „érzékenyítenék” a világra épp csak rácsodálkozó apróságokat.
Végül hadd jelezzem: a liberalizmus több ponton is kifordult önmagából. Azon ideológia hívei, melynek egyik apostola, John Stuart Mill oly cáfolhatatlanul és koherensen érvelt a vélemény szabadsága mellett, most lecsapnának mindenkire, aki mást gondol a világról és a végső értékekről, mint ők. Nem kivétel ez alól T. Szabó sem, aki a Diszkrimináció-ellenes Tanáccsal fenyegetőzik. Nos, ez a különbség a liberális értékek nagy részét (minden ember egyenlő méltósága, férfi–nő-egyenlőség, említett szabadságjogok) komolyan vevő nemzeti konzervatívok és a mai új-liberálisok között.
A vak is látja, ők a valódi gyűlölködők, ők zárják börtönbe a másként gondolkodókat, ők veszik el a gyerekeket azoktól, akik más értékrend szerint nevelik őket. Nekünk, az egyéni szabadságot kiemelt értéknek tartó nemzeti konzervatívoknak eszünkbe sem jutna, hogy ok nélkül „újfasizmust”, „gyűlöletkeltés” kiáltsunk, s az államhatalmat hívjuk segítségül egy értékrendi vitában.
Aki saját embertársairól úgy nyilatkozik, hogy „egy szaporodásképtelen egyed deviáns, ez a természet törvénye, akármit is mondjanak a 438.853 társadalmi nem létezésének hirdetői”, az nem érdemel sajtót és nem érdemli meg, hogy embernek nevezzék. Egy ilyen aljas, homofób, ember-ellenes förmedvényt Erdélyben lehozni egyértelműen jelzi a NER legmélyebb és legolcsóbb fasiszta propagandájának terjedését. Mi ebből nem kérünk és harcolni fogunk ellene. Ez tény.