A vírus is roskatag

Kimondottan meglepődöm a gondolattól, hogy nemzetek és országok sorsát latolgatom. Honnan a jogom ehhez? Nem, magamban sem szájalok, inkább érvelek az írek, katalánok, a skótok javára, ha már eljutottam a magyarok messzire ellátszó kötelékeihez. Mert omlottak trónusok és birodalmak jelenlétünkben, mi pedig építettük és védtük a magunkét álmok és álnokok között. Erdély történelmi sorsa sem gyűjtemény, csodának is annyiban nevezhető, hogy még mindig élünk tél-túl, itthon az otthontalanságban.

A mai román hatalom minderre naponta emlékeztet; az egészben az a történelmi különlegesség immár száz esztendeje, hogy a parancsuralom mindenek fölöttiként kezeli a magyarság igavonását, megaláztatását. És itt van a kutya elásva, mert ez az állapot fölrikolt akkor is, ha maga az uralgó románság érzi annak kárát. Marha az a gazda, ki az igásokat veri rudakkal!

Jár, kel minálunk is földrengés meg árvíz, ma a koronavírus szolgáltatja a példát arra, hogyan kell öngólt rúgni a világ szeme láttára. Nincs rendje s rangja minálunk a törvénynek akkor se, amikor a határokon belül kellene intézkedni románok és nem románok életének védelméért, mindenáron. Katonatemetők mennek veszendőbe, s igen a civileké is. A vírus uralkodik Romániában, az egekig verhet a hullám, mert nincs, aki betartatná kötelező módon a szabályokat.

A szabályok felrúghatók. Ismét azt látni nálunk, hogy érvényesül fertőzéskor, lakodalom és istentisztelet alkalmával a felelőtlenség. A vírus lészen az úr, hiába jön mindenfelől a figyelmeztetés. Hull a román, a magyar, hull az átok meg az áldás, mert se lobogó, se szerencse nem tesz különbséget. A fegyelem meg a figyelem tehetne végre egyszer egyenlőségjelet a nemzetek között az életért.

Új hullám gyürkőzik ismét, és ott erősebbek a verések, ahol a fegyelmezetlen csődület uralja a teret, az eget s a földet. A koronavírus kegyetlen. Sose ettől várjunk igazságszolgáltatást, egyenlőséget. Viszont roskatag a vírus, ha ellene vagyunk egyenlők a rendben.