Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Csak egy éjszakára küldjétek el őket, a pártoskodókat, a semmittevőket – kiáltja ki az első világháború aljas zűrzavarából Gyóni Géza (1884–1917), a magyar költő. Ő már tudhatta, ezt a háborút a románok nyerik busás haszonnal, olyannal, hogy máig sem tudnak mihez kezdeni az ajándék országgal. Jöjjenek ki velünk a letarolt erdőnyomokon, el a málnászó medvékig a pártjaikban fetrengve eléldegélők, vinnyogjanak a meredek hegyen, fel azon, mondják önmagukért a Miatyánkot a maguk nyelvén Kommandón, elüldögélve az egykori erdő helyén, tűz mellett március 15-e szent magyar ünnepén, hadd verjék mea culpázva mellüket, míg meghallja Bem József, aztán Gyóni Krasznojárkszban, a fogság s az idegen halál városában. Emlékezzenek ránk idegenségükben mind, akik ezen az ünnepen sem szoktak kétrét hajolni. Csak lopni időt, történelmet, vissza az őskorig maguknak.
Azok írják át a mi történelmünket, akik hadak és csaták után gyilkolásztak suttyomban meg nyíltan. A magunk történelméről, márciusáról írtunk, írtam, nem eleget s nem annyira nyíltan, hogy azon átjárhatnának lovukat vakarni a trianoni aljas hatalmasok. Jaj, miket végeztek s kiket végeztek ki, kiket kísértünk ki a falunk, a városaink végére, örök búcsút véve, s nézve, ahogy mennek ballagva bele a nagy román halálba álságos békében.
Csak egy náthát töltsenek magyar kórházunkban, nem amputálást – hadd lássák, remegve véve pohár vizet, hadd lássák, mi a különbözet az élet nyelvén szolgálni az élet békességét, hogy mindnyájan értsük azt. Láttam térdelve imádkozni székely kórházi ágyán a román beteget magyar húsvétkor, könnyesen. Nálunk volt, itthon, békességben.