Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Advent előtti gondolatok

Ma arra jártamban megpillantottam a Sugás vendéglő kerthelyiségét, és az jutott eszembe, hogy városvezetőink nemsokára elbontják a város központjában lévő kedvenc helyem, a Sugáskertet.

Fiatal újságíró koromban nagy megtisztelésként éltem meg, hogy naponta a híres dr. Darkó Zsiga egyetemi sebészprofesszor asztalánál ülhettem. Híre volt törzsasztalának, írók, költők „kéredzkedtek” oda. Istenem, mennyire hiányzik ő is! Rádöbbenek, hogy az idén mennyivel kevesebb időm jutott egy söre, egy-egy barát társaságára, a lehető legnyugodtabb beszélgetésekre, jókat vitázni a világ nagy összefüggéseiről, zajló életünkről. Nagyon hiányoznak a Sugásból drága unokabátyám, Bogdán László kioktató előadásai is.

Semmi nem a régi, és mintha nem lenne elég a város roncsolása-bontása, itt van még a koronavírus is. Sikerült mindenkit eltávolítania baráttól, rokontól, mindenkitől, talán már semmi nem lesz olyan, mint volt. Nagyon sok barátomat, ismerősömet kell kikísérnem a temetőbe… ugyanakkor drága szülővárosom szétroncsolását nézem végig.

A politikai, szellemi életet befolyásoló, néha már a lakók tűréshatárát súroló vezetőink nem vesznek tudomást a város lakóiról. Idegenből kerültek ide, s bár van olyan is, aki még gyermekemberként jött erre a tájra, nem tekinti sajátjának városunkat.

Itt állunk advent előtt, az év utolsó napjainak küszöbén, az ajándékozás, a szeretet, a megbékélés idején, amikor minden keresztény és keresztyén könyörgése, gondolata, imája Isten egyszülött fiának, Jézus Krisztusnak a születésére, a szent karácsonyra kéne összpontosulnia, nem a bontásokra: Sugás vendéglő, Bodok szálloda… és ki tudja még mennyi félig megbontott, vagy félig felépítve felejtett épületekre…

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. november 24., 3:31
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Hogy „megszépíti” az idő az egykort. Darkó Zsiga soha se volt egyetemi sebészprofesszor, egy krónikus vigkedélyű alkoholista általános sebész volt, Bogdán László (írói álnév: Vaszilij Bogdanov) pedig egy komcsi betűvető volt.

    • User
      Dátum: 2021. november 24., 10:35
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Kiraly Karollyal nem ugyanez a helyzet? Azek az ugymond ellenzekiek a Ceu rendszerben csak a kirakatban voltak azok, a fuggony mogott eltek a burzsuj eletet ideertve a sok Bukarestben lakodzo magyar ertelmisegit is.

      • User
        Dátum: 2021. november 25., 1:29
        ÉRTÉKELÉS: 3

        Tisztelt beírótárs, az átkosban csak három csúcs kirakat- és díszellenzékinek nem görbült a haja szála se: Király Károlynak, Sütő Andrásnak és Tőkés Lászlónak, miközben az igazi magyar ellenálokat a szeku szabályosan eltette láb alól. Az előbbieket macerálgatták a látszat kedvéért, de foggal és körömmel védték őket, hogy nehogy valami komoly bajuk essen. (Sütő Andrásnak is csak CEU kilővése után merték kiverni a félszemét a vadoláhok!)

  • User
    Dátum: 2021. november 24., 4:57
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Parajdi György: Ezt egy költő a következőképpen írta volna meg

    Van az utcasarkon egy kis talponálló/ Melyben minden este talpon áll ó,/ Az ifjú költő/ Tízeseket költ ő/ A kedvenc borára,/ Hej magas a bor ára,/ Otthon megszületik első modern verse/ De szabad kérdeznem, vajon vers-e?

    • User
      Dátum: 2021. november 28., 14:39
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Darko Zsiga egyetemi sebészprofesszor volt. Marosvásárhelyről, Simó Ferenc agysebészprofesszorral együtt el kellett mennie nekik, felső-határozattal mivel rossz volt a származásuk, ” kulák ivadéknak” ítélték meg a kommunista vezetőik… ennyit erről, s a más vádolásokat, inkább nem is kommentálnám, legfentebb azt kérdezném, hogy látta részeg Zsiga bácsit?

  • User
    Dátum: 2021. november 28., 18:39
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Dr. Darko Zsiga egyetemi sebész professzorként, volt kényszerűen elhagyni, munkahelyét, s Marosvásárhelyt, Dr. Simó Ferenc, idegsebész professzorral karöltve, mert a kommunista felsőhatalom, egy korház alkalmazottjának „feljelentése” alapján úgy döntöttek, mind a két professzor „Kulák ivadékok „Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára abban a világban. Az éleződő osztályharc az 1948-as kommunista hatalomátvétel után Romániában ez megkezdődött. A Sztálin által ez éltetett, az egyre alacsonyabb életszínvonal és a fokozódó terror, hogy a szétzúzott kizsákmányoló osztályok maradványait. Az ellenség listájára igen könnyű volt felkerülni, ide számítottak az arisztokraták, a gyárosok, a kispolgárok, a kulákok, a közép- és gazdagparasztok, az „ingadozó” középparasztok, a gyanús értelmiségiek, tehát az orvosok is. A kulák a „dolgozó nép” ellenségének lett kikiáltva, módszeres üldözése.Ennek lettek áldozatai a két orvos, fiatalember. Így a kommunista párt ítélete alapján, mint a két Dr. professzort eltanácsolták Marosvásárhelyről. Ismeretes, hogy 1952. szeptember 21-én a szovjet nyomásra jött létre Romániában, a Marosvásárhelyi Magyar Autonóm Tartomány, (MAT, románul: Regiunea Autonomă Maghiară) ide tartozót Háromszék is. A hatalom úgy döntötte, hogy a Tartomány székhelyétől, Marosvásárhelytől, a legtávolabbi korházba, Sepsiszentgyörgyre utasították őket, Olyan emberek közé kerül „büntetésből”hogy itt dolgozzanak. Aminek bár kevés de felmaradt nyoma is létezik, a kulákok és deportálásáról. A Zsiga bácsi vádalma, hogy” egy krónikus vígkedélyű alkoholista általános sebész volt”… hát azért szeretnék elbeszélni azzal aki ezt írja. Látni szeretném aktivitásaiban mit tudott felmutatni, magán után hagyóról. S csak úgy érdekesen, kérdem látta ön, vagy akár más is Zsiga bácsit részegen! Halottat lehet kitámadni, mind unoka bátyámat is. Nem tudom, nem akarok senkit minősíteni, de ha az illető, sértegető személy letud tenni az Erdélyi székely magyar irodalomban negyven kilenc könyvet, mind Bogdán László, akkor meghajtom a fejem. De így csak értelmes ismert ember sértegesse emberek emlékét.

  • User
    Dátum: 2021. november 30., 20:34
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Darkó doktor sok embernek megmentette az életét,köztük a jó apámét is, én csak jót hallottam róla.