Ady, a mi Titkunk

Valahányszor Adyt tanítottam, pár bevezető mondat után táblára írtam legemlékezetesebb köteteinek címét. Azok a diákok, akiknek már megadatott a vele való találkozás, nem lepődtek meg különösebben, de akik eladdig nem kerültek bensőségesebb kapcsolatba a költővel, szinte hitetlenkedve írták le, hallgatták a megszületésük óta egyébként megannyi talányt keltő címeket. Azt is szoktam mondani, ha csupán ezeket a címeket járjuk körbe, próbáljuk megfejteni a titkokat sejtető szavakat, el is érkezünk Adyhoz.

Most, halála évfordulóján, olvasgatva néhány dolgot a halhatatlan versíróról, felmerül bennem a kétely: vajon akad valaki egyáltalán, aki tökéletesen megérti e költészet milliónyi titkos rekeszét, aki szívére tett kézzel újságolhatja el, hogy feltörte a titkok tárházát, s bizton adhatja tovább az azokból felsejlő üzeneteket? Hiszen Adyt szidták jobbról, balról, a mennyekig emelték jobbosok és balosok, maguknak követelték konzervatívok és radikálisok, dicsőítették és átkozták, felemelték és megalázták. Vajon kijelenthetjük, hogy senkihez sem tartozott? Hogy senkinek sem tartozott elszámolással?

Talán egyedül Léda-Adélnak, aki akkor nyúlt feléje, amikor a legnagyobb szüksége volt a továbblépésre. Amikor őáltala Párizs varázslatos forgatagába került, a pár évvel idősebb múzsa vigyázta lépteit, még a pénzügyeit is ő rendezte, s vele ismerte meg az akkor legvarázslatosabbnak tartott világ csillogását. Igen, akkor még nem gondolhatta, hogy majd tíz év múlva ő adja ki az asszony útját, nagy bánatba kergetve azt a nőt, akinek talán a magyar irodalom legsejtelmesebb szerelmes verseit köszönhetjük. Ha vers valaha valakit borzongással töltött el, az minden bizonnyal Adyval kacérkodott.

Ezért is nem tudok magam sem szabadulni a hatástól, melyet már a kötetcímek olvastán is érzek. A kevésbé sikeres indulás után egyenesen ontotta az egybeszerkesztett írások gyűjteményeit. Nem csupán verseket tartalmaztak azok a kötetek, de a kötetcímek zavart keltően lenyűgöznek, felkorbácsolnak. Sápadt emberek és történetek, Vér és arany, Az Illés szekerén, Új csapáson, Szeretném, ha szeretnének, A Minden Titkok verseiből, A menekülő Élet, A Magunk szerelme, Proletárok verses könyve, Ki Látott engem?, A halottak élén.

Ez utóbbi 1918-ban jelent meg, a háború borzalmai okozta sebek jajdulnak fel benne, de készült a másik kötet is, az utolsó. Akkor még senki nem sejthette, hogy Az utolsó hajók cím milyen valószerűvé válik nemsokára. Úgy, hogy Ady tényleg az utolsó hajóra szállt fel, s úgy menekült az Óceán túlsó partjára, amelyet éltében soha nem tudott elérni.

Furcsának tűnhetik, hogy temetése kapcsán emlékezem Róla, s nem a Halál eljövetelekor, de Ady titkos üzeneteinek részbeni ismeretében még ez sem lehet feltűnő. És marad továbbra is Ady Endre a mi nagy Titkunk!