Afroeurázia

Nem mondok nagyot azzal, hogy ma is, de életem „egykor”-jában is ámultam és ámulok Ázsia kultúrájának elképzelésekor. Amit teremtettek az ókorban Kína, India, Perzsia, Mezopotámia és annyi más ország, nép területein, annak megképzeléséhez ma is európai magaslat szükséges. Ez nem előzetes főhajtás, amit most írtam, hogy aztán annál vakmerőbben, nagyobb kétséggel, mondhatni, kétségbeeséssel tiltakozzam az úgynevezett Afroeurázia ellen.
Hitem az emberi civilizációban nem hagyott el, annak ellenére, hogy ma (ki tudja mióta?) tervezik Bizonyosék a Föld újraszabását, szabványozását a nemzeti államhatárok és nemzeti kultúrák eltakarításával. Most ne képzelődjék senki fölöslegesen, hiszen ma éppen ezt a próbaidőt, próbakort éljük, amikor hatalmas bérezésekkel, milliárdokkal gyakorlatban ömlesztik földrészünk és hazánk, kultúránk nyakába, fejére s temetőire az afrikai, ázsiai tömegeket.
Minap mozdulatlanná meredten néztem végig egy dokumentumfilmet a tévében; minden második mondatban ott szerepelt a még nem létező Afroeurázia. Nevezi pedig a nyugati film magyarázója ezt a minek-nevezzem földet Afrika-Európa-Ázsia közhazájának.
Testvéreim az Úrban s Európában! Innen a rémületem: természetes módon akarják hangoztatni a jövőbeni Európa nemzeteinek és kultúrájának a dolgait! Mintha mi se történne. Mintha ez lenne a természetes, megillető ravatala a magyar, francia, román és annyi más népnek.
Éppen úgy és nem másképp éreztem magam, mintha szoktatnának hozzá máris a semminkhez, az egykorhoz ezzel a filmmel is, a fogalommal is. A beözönlők és beszállítóik fejében soha meg nem fordult a voltunk mellett a mivoltunk is. És csattog az arcomon, a fájó halántékomon a „szuperkontinens”: szokjak, szokjunk hozzá minél hamarább.
Mert nagyon sürgős ez valakiknek. És nincs, hol számonkérnünk a döntést. Megfogadott siratóasszonnyá vénhedt az Európai Unió. Elvárja nagy pénzen császárinak képzelt és kiképzett vezérkara az emberiségtől távol álló belenyug(o)vásunkat. <<