Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Rebeka felnőtt. Vitatott kérdés volt a fejében nagyjából 18 éves kora óta, vajon mikortól számít az emberlánya felnőttnek. Képtelen volt annak érezni magát az új személyivel, az egyetemen, de még akkor is, mikor aláírta munkaszerződését. Akárhányszor hazatért ugyanis, belépve a családi házba, ugyanúgy a szülei kicsi lánya volt. Ami igen jó volt, amikor ebéd volt az asztalon, vagy kifizették az autója adóját a szülei. Viszont elég pukkasztó érzés is tudott lenni, amikor úgy látta, kicsit jobban beleszólnak életébe, mint amennyire egy felnőtt lányéba kellene. Szülei rugalmas, laza, fiatalos személyek, de azért mégis képesek belekelepelni a mindennapi kérdésekbe. Például, hogy Rebeka pólója nem elég ünnepi, de mindenképp agyonhasznált, a haja már megint, hogy néz ki, és a körme is elég csúnyácska lett azért a sok pénzért.
Rebeka tehát még mindig úgy várta felnövését, mint piciként. No, nem azért, mert nem veheti meg magának a villogócipőt, vagy nem engedik el a hétvégi buliba, csupán azért, mert úgy vélte, tud ő ennél összeszedettebb, ügyesebb, komolyabb lenni, ha teljesen független lesz. Talán ezért történt úgy, hogy esténként, csak úgy a semmiből, a párjának szegezte a kérdést: megkéred-e már a kezem? Aztán hiába gondolta a fiú, hogy csend és nyugalom vár rá a könnyes igen után. Naná, hogy nem. Jött a következő: s akkor, mikor költözünk össze?
Rebeka nem hisz a véletlenekben, azt vallja, mindennek megvan az oka és a miértje, az élet pedig úgy halad, ahogyan haladnia kell. Éppen ezért nem akart ő sürgetni soha semmit, csak tudta, hogy az élet ezeket a dolgokat most akarja. Igaza is volt. Rájuk talált egy kis kuckó. Soha nem terveztek ily kuckóban élni, mégis a sors kusza szálai úgy sodorták oda, hogy már aznap jött is a következő kérdés: szerinted az ablakok érjenek földig, vagy inkább szélesek legyenek?
Rebeka felnőtt. Munkába siet, szabadidejében újra és újra rendezi a házat, esténként menyasszonyi ruhákat elemez, de a gyerekek nevei is kőbe vésődtek már. Rebeka felnőtt. És néha, amikor elfárad, nyűgös lesz, és szeretne mesét nézni a keresztfiával az írás helyett, egy gondolat szalad át a fején végtelen lejátszásban: vigyázz, mit kívánsz! Ha azt akarod, pörögjön, bizony pörögni fog az életed, és nincs megállás.