Államfő Székelyföldön

Klaus Johannis román államfő július 18-án Hargita és Kovászna megyékbe látogat, jelentette be meglepetésszerűen Mădălina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője.

A hír hallatán úgy jártam, mint a mesebeli király. Egyik szemem sírt, a másik nevetett. Hiszen örülök annak, hogy az ország legfőbb méltósága Székelyföldre látogat, viszont elszomorít, hogy erre csak két és fél évvel a beiktatása után szakított időt. Ugyanakkor az is kérdéses, hogy ezt vajon milyen megfontolásból teszi? Az itt élők gondjairól szeretne a helyszínen tájékozódni, vagy az ország külföldi megítélésén akar javítani? Az sem mindegy továbbá, hogy itt kikkel áll szóba. A központi hatalom prefektusoknak nevezett helytartói ugyanis nem fogják a valós helyzetet az elnök elé tárni, mint ahogy a magukat székelyföldi románok képviselőinek hazudó gyűlöletszítók sem. És valljuk be, a mi választott tisztségviselőink mindegyikéről sem mondható el, hogy valóban a neki bizalmat szavazó közösség érdekeit képviseli.

Túlzott reményeket természetesen fölösleges az elnöki látogatáshoz fűzni, mert Johannis semmivel sem tanúsít több megértést, vagy nagyobb érzékenységet irányunkba, mint levitézlett elődei. De nem is azért volt a román politikai szamárlétra legfelsőbb fokára helyezve, hogy nekünk jogokat biztosítson, vagy engedményeket tegyen. Ő csupán a kisebbségi kérdés példás megoldását hivatott a német származásával bizonyítani és nyilatkozataival alátámasztani.

A román államfő Székelyföldön tett látogatásának azonban számunkra mindenképpen van hozadéka, amennyiben élni tudunk a felkínált lehetőséggel. Jelenléte ugyanis alkalmat biztosít a véleményünk kifejtésére, valamint a jövőnkre vonatkozó elképzeléseink és javaslataink ismertetésére. Ennek során pedig kellő hangnemben ugyan, de világosan és határozottan kell fogalmazni, hogy rajta kívül a körülötte lebzselő titkos szolgák, hivatalnokok, illetve ta­nács­adók is megértsék: mi a szülőföldünkhöz, valamint székely-magyar önazonosságunkhoz rendíthetetlenül és bármi áron ragaszkodunk.