Alma mater, visszafogadsz?

Most mit kell tenni? Komolyan kérdem. Ősz van, szeptember, kezdődik az iskola. Mit csinál az, akinek már nem kell beülni a padba? Mivel telik el az ősz első hete, ha nem füzetek, tollak vásárlásával? Rideg arccal el kell menni a kiscicás borítójú kockásfüzet mellett? A színes, csillogó tollak már haszontalan kacatnak fognak tűnni? Az üzletek tele vannak a legkülönlegesebb iskolai felszerelésekkel. Valaki tanítsa meg, hogyan kell elmenni mellettük rezdületlenül!

Titkon mindig is akkora szerelmem volt az iskolakezdési bevásárlás, hogy elhitettem a szüleimmel, egyetemre is kellenek ilyen dolgok. Persze, nem kellettek. Elvégeztem egy évet egy rongyosra használt, össze-vissza tűzdelt füzettel és nagyjából két tollal, amelyeket kölcsön kaptam, mert én mindig elhagytam az enyéimet. De ez tartotta bennem az iskola szellemét, a gyermekded gondokat.

„Soha az életben nem fogom hiányolni az iskolát, sem a tantárgyakat, sem a tanárokat, de még a szüneteket sem” – jelentettem ki merészen érettségi után. Aztán egyetem alatt így is gondoltam. Három hónappal ezelőtt megnyugodva dőltem hátra: végre vége a tanulásnak. Viszont mostanában akárhova megyek, útba ejtem a Kanta utcát. Alig gurul alattam az autó, mondom: „rossz az út, azért”. De az egyetlen ok az, hogy mindig komótosan be kell néznem az iskolaudvarra, felidéznem néhány emléket. Amikor muszáj volt, nem szerettem idejárni. Összeszorított markokkal ültem egyes órák előtt, féltem a szigorúbb tanároktól, mert őszintén, ritkán tanultam meg a leckét otthon. Most mi sem hiányzik jobban, mint ezek az órák. Senkinek sem vagyok hálásabb, mint a középiskolás tanáraimnak, mert biztosan nem lennék itt, ahol vagyok, a szigorúságuk nélkül.

Irigykedve nézem a gyerekeket a papír-, írószerboltokban. Betérek én is gyakran, hogy kielégítsem a tanszervásárlási vágyaimat, határidő-naplókat gyűjtök. Ismeretlen furcsa érzés ülni az íróasztalomnál, amelyen most már tévé és laptop van. Tényleg nem tudom elképzelni az őszt tanévkezdés nélkül.

Bartok Barbara