Arany János – 200

Végtelenül gazdag a magyar költészet. Talán éppen emiatt felemelő, de szinte kivitelezhetetlen feladat elkészíteni panteonját, a legkiválóbbaknak szentelt díszes csarnokát. S ugyancsak nagy felelősség és kihívás az arra érdemes kiválóságok nevesítése és portréik megalkotása…

Persze tudjuk, klasszikusaink addig vannak jelen, és addig vannak velünk, míg olvassuk műveiket, ha hívjuk őket útitársul, s hagyjuk, hogy formálhassák szellemi-erkölcsi habitusunkat. Vannak esetek viszont, amikor kortársainktól, a klasszikusok hiteles szavú mai örököseitől várjuk egyikük vagy másikuk megidézését, például eligazításul a mindennapok útvesztőiben. A kétszáz évvel ezelőtt született Arany János lírai kisportréját éppen harminc éve készítette el Markó Béla egy olyan költői arcképcsarnok keretében, amely Janus Pannoniustól Radnóti Miklósig fogja át a magyar költészet legkiválóbb művelőit, szám szerint tizennégyet, minthogy költőnk szonettkoszorúban (Költők koszorúja, 1987) idézte meg alakjukat és művüket.

Fájdalom s rettenet mint kulcsszavak jöhetnek számításba, ha Arany János életére vetünk egy pillantást, de mindezekből, vagyis – a kortárs szavait idézve – „az egyedül viselt nehéz teherből” úgymond nem adott átal semmit a szavaknak. Mintha Arany esetében is érvényes lenne, ami egy későbbi, huszadik század eleji történelmi összeomlást, nemzeti tragédiát látott költőnkben fogalmazódott meg, hogy tudniillik a mélyben él az „emberfájdalom…”

Nehezen megnyíló, a benső, lelki folyamatokat többnyire elhallgató személyiség és epikus költő, azaz érzelmekről és gondolatokról általában közvetett úton, történetek elbeszélésén keresztül megnyilatkozó költő volt Arany, ezért is beszélhetett történelmi fájdalomról „kerek mondatokban”, holott lelke bizonyára másra vágyott, a költő-utód szavai szerint arra, hogy:

„Sikoltozzék! Nyugalmát tűzre vesse!/S egy fázó ország gyúljon föl a versre!”

Szükség van ehhez fogható emlékeztetőkre, mondjam azt, tisztán és messzehatóan loboghat fel így nékünk, mai magyaroknak is Arany alakja – akárcsak hőséé, Toldi Miklósé –, s nemcsak ilyen évfordulós alkalmakkor van ezekre szükség, hanem a mindennapokban, itt, ezekben a Kárpát-medencei fázó országokban…