Árván maradt iskolák

Megdöbbentő hírek keltek szárnyra az utóbbi időben. Iskolák szűnnek, szűnhetnek meg, ennél szomorúbb csak az lehet, ha településeken az utolsó kaput is bezárják. Ám ha nincs iskola, akkor előbb vagy utóbb erre is sor kerülhet. Templom és iskola nélkül nincs élet, elhomályosul a múlt, eltűnik a jövő, kihal a remény.

Mi jöhet ezek után, mi lesz azzal a sok verejtékkel, amennyibe került száz vagy még több esztendővel ezelőtt tanintézetek épületeinek megálmodása, felhúzása, megtartása, a szó konkrét értelmében is. Hej, mennyi jajszó, felkiáltás, felszólítás elhangzott öröklött, átvett, megkapott, elkobzott építményeink érdekében, mindhiába! Az egyszerű ember nem is tudja, nem tudhatja, mennyit érhettek a hajdani várak, kastélyok, ezért nem is tudja kellőképpen felmérni az elhanyagoltság mértékét. Azt minősítheti, amit nap mint nap lát, érzékel, amibe naponta belebotlik. Megáll a máskor gyerekzsivajtól hangos, mára kiürült, kiüresített hajdani iskolaépületek előtt, s felteszi önkéntelenül önmagának (hangosan talán nem is meri) a kérdést: merre tovább? Mi lesz a második otthonnak nevezett építménnyel, ahová maga is járt, ahová kézen fogva vezették be annak idején, ahol az első sikereit számba vették, ahol a szülői szó mellé megkapta a nevelők szájából is a biztatást, a szépre való buzdítást?

A romlás jeleit közelről tapasztalhattuk eddig is, főleg a vasútvonalak mentén, amikor felszámolták az őrházakat, eltűntek a bakterek, és elnéptelenedtek a bakterházak. És megkezdődött ezeknek a csinosan tartott, a környék, az odatartozó vasútvonalrész felügyeletére hivatott kis építményeknek a kisajátítása, szétzúzása, kifosztása, ellopása, s ma már úgy állnak mozdulatlanul, mint felkiáltójelek, a hanyagság, a felelőtlenség jelei!

Félő, hogy így járunk a tegnap még virágzó, mára lelakatolt iskolákkal is. És sok helyen ez a sors jutott a templomnak is! Templom és iskola együtt pusztul, mert ahol nincs iskolás, ott maholnap templomba járó sem lesz.

Vajon a falu önmagát felszámolja?