Az annektálás nyomában

Amint olvasom több román és magyar történész írását az elmúlt száz esztendőről, erősödik bennem az érzés, hogy a román-magyar ellentét csak a szavak szintjén létezik. Kis csetepaték voltak, de román-magyar háború soha. Amint a Habsburg-birodalom összeomlott, mert az öreg Ferenc Jóska mégsem gondolt-fontolt meg mindent, a győztes hatalmak szabdalni kezdték az országunkat, a magyar vezérek semmit nem tettek, hogy az egyben maradjon. Csodára vártak, ami nem jött be. Inkább román részről jöttek a csodák és a leggyengébb királyuk – nem volt sok  ̶ , de talpraesett királynőjük idején megnagyobbodott az ország.

Hát azóta nagy a sírás-rívás, a történelem igazságtalanságára való hivatkozás. Bár Kós Károlyék a Kiáltó Szóban állítják, hogy a kétmillió erdélyi magyarság nagy erő, állampolgári engedetlenség esetén hegyeket mozgathat, egy évszázad alatt nem mozgatott semmit. Sem Kós Károlyék idején, sem Fazekas Jánosék alatt, sem a Markó Béla-érában. Pedig sokszor volt rá alkalom, de mindig kis lépésekkel akartak jogokat kialkudni. És a nép öröké várt egy parancsra!

Az pedig váratott magára. Az erdélyi magyarok pedig otthon ültek, és morogtak. Meg búslakodtak. Sőt, bárhogyan is köpködték a markukat, hogy ők Transzilvániában maradnak, tömör sorokban húztak el innen. Olyannyira, hogy ma már a valaha színtiszta magyar településeken még a húsz százalékot sem érjük el.

Az erdélyi románsággal sem az történt, amire vártak. A gyulafehérvári gyűlés gondolatait és szereplőit Bukarest félrelökte, s behozták a balkáni szokásokat. Octavian Goga már az elején megmondta, „jellemtelen emberek kis országa… tolvaj, tehetségtelen politikusok váltak alkalmi moralistákká, egész életükben mindent kiárusító miniszterekké, csempész képviselőkké… A lelkünk beteg, félelmetes járványban szenvedünk: morális agyhártyagyulladásban.”

Az egymás utáni román vezérek nem foglalkoztak a gyulafehérvári nyilatkozattal, elavult, poros papír lett. Az egyik kiötlőjét, Maniu Gyulát úgy eltüntették, hogy a sírját sem lelik. A királyt világgá küldték, az elitet száműzték, meg börtönbe zárták. Biztosan nem köszönetképpen, hogy megteremtették Nagy-Romániát. Ma a románok is tömegével hagyják el Erdélyt…