Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Amint olvasom több román és magyar történész írását az elmúlt száz esztendőről, erősödik bennem az érzés, hogy a román-magyar ellentét csak a szavak szintjén létezik. Kis csetepaték voltak, de román-magyar háború soha. Amint a Habsburg-birodalom összeomlott, mert az öreg Ferenc Jóska mégsem gondolt-fontolt meg mindent, a győztes hatalmak szabdalni kezdték az országunkat, a magyar vezérek semmit nem tettek, hogy az egyben maradjon. Csodára vártak, ami nem jött be. Inkább román részről jöttek a csodák és a leggyengébb királyuk – nem volt sok ̶ , de talpraesett királynőjük idején megnagyobbodott az ország.
Hát azóta nagy a sírás-rívás, a történelem igazságtalanságára való hivatkozás. Bár Kós Károlyék a Kiáltó Szóban állítják, hogy a kétmillió erdélyi magyarság nagy erő, állampolgári engedetlenség esetén hegyeket mozgathat, egy évszázad alatt nem mozgatott semmit. Sem Kós Károlyék idején, sem Fazekas Jánosék alatt, sem a Markó Béla-érában. Pedig sokszor volt rá alkalom, de mindig kis lépésekkel akartak jogokat kialkudni. És a nép öröké várt egy parancsra!
Az pedig váratott magára. Az erdélyi magyarok pedig otthon ültek, és morogtak. Meg búslakodtak. Sőt, bárhogyan is köpködték a markukat, hogy ők Transzilvániában maradnak, tömör sorokban húztak el innen. Olyannyira, hogy ma már a valaha színtiszta magyar településeken még a húsz százalékot sem érjük el.
Az erdélyi románsággal sem az történt, amire vártak. A gyulafehérvári gyűlés gondolatait és szereplőit Bukarest félrelökte, s behozták a balkáni szokásokat. Octavian Goga már az elején megmondta, „jellemtelen emberek kis országa… tolvaj, tehetségtelen politikusok váltak alkalmi moralistákká, egész életükben mindent kiárusító miniszterekké, csempész képviselőkké… A lelkünk beteg, félelmetes járványban szenvedünk: morális agyhártyagyulladásban.”
Az egymás utáni román vezérek nem foglalkoztak a gyulafehérvári nyilatkozattal, elavult, poros papír lett. Az egyik kiötlőjét, Maniu Gyulát úgy eltüntették, hogy a sírját sem lelik. A királyt világgá küldték, az elitet száműzték, meg börtönbe zárták. Biztosan nem köszönetképpen, hogy megteremtették Nagy-Romániát. Ma a románok is tömegével hagyják el Erdélyt…
Mindig kis lépésekkel…? Kellett volna egy nagy lépés is ? És az mi lett volna ?