Az aranyszájú Arany

Milyen hálátlanok is vagyunk! Itt volt az Arany-évforduló, március 2-án volt születésének 205. évfordulója, s bizony elsuhant mellettünk észrevétlenül. Avagy csak mi nem vettük észre? Szülővárosában bizony észrevették, ki nem hagyhatták, de hát ki vitathatja el tőlünk, hogy mi is, itt a Székelyföldön emlékezzünk rá, az aranyos szájú Arany Jánosra?

Nem tudom, hol is találkoztam ezzel a jelzővel, de tényleg ráillik ez a jellemzés, mert nála szebben, ragyogóbban senki nem bánt a magyar szavakkal. Akik megszámolták, azok mondják, nálánál senki nem használt több szót, alkotásai a magyar szavak igazi kincstárai, s talán nem is akad senki a magyarság körében, aki alázatosabban, féltőbben hajolt volna le az egyszerű emberek nyelvéhez. Halkszavúsága közismert volt, s amikor magas rangú tisztségeket viselt, azaz ruháztak rá, akkor sem szállt el, betegsége idején is, kint, a Margit-szigeten inkább kedvelte a magányt, és siratta el titokban írt lírai gyöngyszemeiben az elmúlt ifjúságot.

Persze, a Toldiról, a Rózsa és Ibolyáról, a balladáiról mindenki tud, legalábbis hallott, mert tegyük hozzá, nem tud valaki magyar érzelmű lenni, ha legalább a nagy népi hőst nem ismeri. Egyébként az élete is ilyen csendes, egyszerű folyt. Belegondolni is rossz. Földműves szüleinek nyolc gyereke született, de a tüdőbaj elvisz közülük hatot, megmaradt János és Sára. Emlékeznek Sárára? Ott van a Családi körben! És János is ott van, akiből talán pap lesz, mert a könyv nem esik ki a kezéből. És aztán házassága Ercsey Juliannával, a törvénytelen árva lánnyal.

A két gyerek születése sok örömet jelent, László már kisgyerek korában tollhegyre kerül Petőfi versében, majd a néprajzkutatás terén csillog, a szeretett lánya is megtalálja helyét az egyik Toldiban. Annyi mindent el kellene mondani róla, a színészkedést, a tanítóskodást és tanárkodást érettségi nélkül, az akadémiai és Kisfaludy társaságbeli munkásságát, ám nincs az a toll, amely méltóképpen ünnepelni és ünnepeltetni tudná. Legalább emlékezzünk rá, lapozzunk bele csodálatos írásaiba, amíg ki nem kerülnek a mai irodalmi ízlés miatt a magyar irodalom tárházából.