Az Árpád-kor háborúiban

A háromkötetes história eseménykrónikának szentelt fejezeteiben az első székely haditettekről is értesülünk, Kordé Zoltán összefoglalásából emeljük ki az alábbiakat.

A székelyek nem egyedüli katonai segédnépe voltak a középkori magyar királyságnak, első okleveles említésük is 1116-ből a besenyőkkel említi őket, ugyanis II. István magyar király e két könnyűlovas-íjász elővédet küldte I. Vladiszláv cseh herceg serege ellen. A krónikák szerint az elővéd megállta a helyét, a magyar király táborát azonban más cseh egységek megfutamították, ez az összecsapás tehát nem magyar győzelemmel zárult.

1146-ban II. Géza magyar király szólította hadba elődeinket, az osztrák őrgróf ellen, a csata a Lajta határfolyón túl zajlott. A könnyűfegyverzetű segédnépekből álló elővédre maga az őrgróf támadt nehézlovasaival, az egyenlőtlen erőviszonyok nem kedveztek a székelyeknek sem, a csata más egységeknek köszönhetően mégis magyar győzelemmel zárult.

Az erdélyi székelyek haditetteit először 1210-ben említik a krónikák, ekkor II. András magyar király küldött segítséget a bolgár cárnak, hogy visszahódítsa az ellene fellázadt Vidin várát. A király akkor a szebeni ispán, Joachim parancsnoksága alatt menesztett egy eléggé tarka-barka – szászokból, románokból, székelyekből és besenyőkből álló – sereget bolgár szövetségesének. Útközben három kun vezért kellett legyőzniük, utóbb a várat is elfoglalták, és átadták a bolgár cárnak.

1228-ban már az új bolgár cár volt az ellenfél, szintén Vidint kellett elfoglalni, a sereget Béla erdélyi herceg, a király fia vezette. A hadjáratban a székelyek ispánját és vezérét, Bogomért a cár öccse fogságba ejtette, utóbb sikerült kiszabadítani. Bogomér az első név szerint ismert székely ispán.

Legtávolabb talán akkor jutottak el a székelyek, amikor II. András, részt vévén az ötödik keresztes hadjáratban (1217): őket is magával vitte, és Kézai Simon „erősen kiszínezett” krónikája szerint a magyarok és székelyek segítségével „megfutamította a babiloni szultán seregét.”