Az egyenlőbbek

Azt mondja az igazságügyi miniszter, hogy amikor a kormányfő kioktatja a bírákat, hogy milyen ügyben, miként kellene dönteniük, akkor ő „nem kérdőjelezte meg a bírók függetlenségét”, hanem csak „elmondta, amit gondolt”, hiszen Ludovic Orban „előbb állampolgár, és csak azután miniszterelnök”, és „joga van, hogy kifejtse véleményét egy döntéssel kapcsolatban”.

Na, álljon már meg a menet! Nehogy már a miniszterelnök „egyszerű ember” legyen. Nehogy már ugyanazon elbírálás alá essék, mint János bácsi, aki a kocsmában egy féldeci mellett megbeszéli a szomszéddal, tévedett-e a bíróság. Nehogy már ugyanolyan hatása legyen az igazságszolgáltatásra annak, amit az utcasarkon beszélnek, mint annak, amit az ország öt első embere közül az egyik mond. Akinek nagyon is tisztában kellene lennie azzal, hogy mit jelent a hatalmi ágak szétválasztása, ha már ő vezeti az egyiket. Akinek mindenféle előjogai vannak János bácsihoz képest, amiket senki nem akar elvitatni, csakhogy akkor a felelőssége is annak megfelelően nagyobb. Mert ő előbb miniszterelnök, és csak azután polgár! Éppen ezért nem mindegy, hogy János bácsi szivarozik-e a kocsmában maszk nélkül, vagy a miniszterelnök a kormánypalotában. És utána lemondás helyett azzal henceg, hogy ő kifizette a bírságot. Kedves tőle.

Az a gond, hogy minden más kivételezett is ezt teszi. Hiszen ha János bácsi – hogy ennél a példánál maradjunk – az ötödik féldeci után behúz egyet a szomszédnak, mert elszántotta a földje szélét, az sima kocsmai verekedés, ám ha a rendőrnek talál kiosztani egy pofot, az már hatóság elleni erőszak, és ötször annyi büntetés jár érte. Nagyon helyes – védje a törvény az egyenruhát. De akkor, amikor a rendőrnek, aki a törvény betartásáért felel, lop, akkor tízszer annyi büntetést kellene kapnia, mint János bának. Mert ő előbb hatóság, és csak azután állampolgár!

Amíg ezt a kettősséget meg nem szüntetik, hogy amikor előjogot kapok, hatóság vagyok, amikor vétkezem, akkor egyszerű polgár, addig aligha várhat el tiszteletet a hatóság a polgártól.