Az egység királya

„Aranyat végy téntának, gyémántat pennának,/ örökös márványokat oszlopoknak,/ valaki ISTVÁNNAK drága emlékezetit/ az örök időkre akarod által-írni.”

Indítja eme fohásszal I. (Szent) István apostoli királyunkról szóló, eredeti módon archaizáló királykönyvének illő fejezetét Kórodi János, immár a 2014. esztendőben. Lám, ma is fohásszal szólal a történész, az író az első keresztény királyunkról, aki az egységes magyar és keresztény állam megteremtésére kötött szövetséget az Ő Istenével s a lecövekelt nemzet minden hajlandó fiával.

Óriási vállalkozás volt Európát megfenyíteni s nem egyszer, mert kellett, megriasztani seregekkel a békés, a keresztény, egyistenhívő együttélés kötelezésével. Géza fejedelem, Vajknak, a későbbi István királynak apja már kemény hatalomban mondotta: vagyok én olyan gazdag, hogy két istennek is áldozzak. – István, a magyarok királya az egy istenben ugyanakkor az egységes ország és nemzet erejét látta, és nemcsak vélte. Hát akarta is rettenetes erővel és szelídséggel is, ha kellett.

997-től fejedelem, 1001-től a magyarok királya 1038-ig, haláláig. Minden emberek, itt lakók királya, és soha senkit nem tekintett hulladékként, aki itt akart élni békességben. Megtapasztalta ő maga is, hogy tízféle akarat országos fattyadéka csak a rontás, a pusztulás lehet, sosem az erős ország. Ha kellett, hagyományt rontott az új hit és az országerő érdekében. Így veszett kard alatt Koppány is, aki a hatalmat s Géza özvegyét, István anyját is akarta örökségül.

Idejében fölmérte a pápai hatalom is István hitének és népének erejét, hatását az európai kereszténység megszilárdításában. Mindazt idehaza maga a későbbi Szent László is nagyra becsülte az ország érdekében. Ő maga emelte föl István királyunk szentté avatását. II. Szilveszter pápa a krónika és Hartvik püspök szerint ezekkel a hódoló gondolatokkal és szavakkal avatta szentté a nagy magyar királyt, Istvánt 1083. augusztus 20-án: „Én csak apostoli vagyok, de te maga az apostol.”

Hitet váltani roppant nehéz királynak, közembernek egyaránt. 1092-ben a szabolcsi zsinaton emelik állami ünneppé ezt a dátumot. Lerontani sosem lehetett, s nem is lehetséges.