Az élet mint hobbi

Fiatalság, bolondság – szokták mondani, és ennek van valós alapja. Idősebb, közeli ismerőseim körében gyakran szoktam kérdezgetni: szeretne-e még egyszer húszesztendős lenni? Jól esik látni a felcsillanó szempárokat, s majd a rangsorolásokat hallgatni, hogy mit csinálna másképp az életben, milyen új, mostanra már letűnt kihívásokkal nézne szembe, ha újra fiatal lehetne.

Az egyik megkérdezett legnagyobb meglepetésemre nemet mondott. Kiderült, húszéves korábban börtönben ült rendőrbántalmazásért. Valójában a rendőr bántalmazta, csak ő visszaütött. Azt hiszem, fölösleges ezt tovább részletezni… A lényeg, hogy szóhoz sem jutottam, úgy ontotta rám zokszavait, és már az elején ráéreztem, itt én is hibás leszek, hiába, hogy már közelebb a negyven, mint a húsz. Annyiban mindenképp vétkes voltam, hogy megjegyeztem: nem ilyen válaszra számítottam. Összefoglalom a lényegét!

Ti, mai huszonévesek hobbiéletet éltek! Mindenetek megvan, aminek szükségét látjátok. Apádat, anyádat tegezed. A harmadik szomszédnak sem köszönsz, pedig ő tartott keresztvíz alá. Mi örvendtünk, ha beleülhetünk a talicskába, amikor apám ment a kertbe fűért, ti meg válogatok, hogy apuci milyen kocsival lepjen meg titeket. Versenyhelyzet van: a haverodnak Audit vesznek, neked BMW kell; ha a másik haverodnak hatszobás lakást építenek, neked tizenegy szobás kell, külön fürdővel. Amit mi akkortájt játszottunk, ti azokat az extrémsportok közé soroljátok. Nincs kitartásotok, a bő, de hamis választék közül ragadjátok ki a legkönnyebbet, de úgyis sajnáltatjátok magatokat, és siránkoztok, hogy meg vagytok alázva. Te étterembe jársz enni, én térdig érő hóban, harisnyában, gyalog mentem Tusnádfürdőre, hogy legalább puliszka legyen az asztalon. Ezerannyi barátot hiszel magadnak, de tucatnyinak sem tudod, hogy merre nyílik a házának ajtaja. Önzőségből nem ismeritek a kaláka szó fogalmát sem, mert mindent pénzben mértek.

A legrosszabb, hogy azt hiszitek: saját magatok urai vagytok, ti (jól!) irányítjátok sorsotokat, de már a legelső csekély akadálynál dührohamot kaptok, hogy nem így képzeltétek el. Ideje volna felnőni, fiacskáim!