Az eleven szó mestere

Magyari Lajost méltatták szerdán a Gábor Áron-teremben egy kettős könyvbemutató kapcsán, válogatott versei és korábbi vezércikkei javának második kötete jelent meg nemrég. Ezen alkalomból olvasta fel a művekről dolgozatát dr. Borcsa János kritikus és Borsodi L. László, a Székelyföld új főszerkesztője, elevenítette fel emlékeit Szabó Zsolt, a publicisztikai kötet szerkesztője.

Lapunk olvasói emlékeznek még a Magyari-írásokra, éveken keresztül, jóformán egy napot sem hagyva ki kísérte figyelemmel és elemezte éles elmével a hazai és nemzetközi közéletet, kereste mindig a megoldást, mely népének, a székelységnek, magyarságnak megfelelő volt vagy lett volna e megbillent világban. Elhangzott az összejövetelen, hogy verseivel egyenértékűek vezércikkei, melyek nyelvi erejét, veretességét, stilisztikai gazdagságát külön is kiemelték a méltatók. Annak idején, 1993-ban ezért is ítélték neki a Spectator-díjat, s mivel mára tananyagként használják őket a kolozsvári egyetem sajtószakán, kiemelték egyúttal, hogy a műfaj Kossuth Lajos által felállított szabályai is szemléltethetőek rajtuk.

Erről jutott eszembe, hogy Magyari több kollégája, így Gajzágó Márton szerint is kiemelkedő szónoki adottságokkal rendelkezett, nem csupán a betűnek, hanem az eleven szónak is mestere volt, s alighanem szép szónoki sikereket aratott volna, ha erre a kisebbségi létben és a közvetlen demokrácia egyre fogyó terében meglennének a feltételek. Vezércikkeiről ennek megfelelően elmondható, hogy közéleti érdeklődése és publicisztikai szerepe keresztezési pontjában keletkeztek, akár sűrített szónoklatoknak is nevezhetők, s érvelésüket lírai lendülete is hevítette. Nem feledhetem, amit pedagógiai meggyőződéséről mondott egy alkalommal: a szerkesztőnek nemcsak megkövetelnie kell a minőségi munkát, hanem példát is kell nyújtania rá.

Tananyagként e szerepet ezért is tölthetik be írásai.