Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az ellenzék és a magyar szabadság

Az idei március tizenötödike belpolitikai szempontból fontos pillanatot jelentett az ellenzék egységesülése folyamatában, ahhoz hasonlót, mint amikor ugyanaz a társaság a parlament lépcsőin tett közösen esküt az év elején. Ezúttal egy nyolcpontos programot fogalmaztak meg – ha gonosz lennék, azt mondanám, hogy ennyire tellett tőlük. A nyolc pont zöme közhely, mellyel akár egyet is lehet érteni, legfeljebb azzal nem, hogy olyasmit követelnek, ami adott, mint a Charta Antall idején. Leszámítva azt a kitételt, hogy a nemzet érdekével ellentétes lenne per definitio az Európai Unióból való kiválás, és hogy Orbán erre törekedne, ráadásul úgy, hogy az országot orosz érdekszférába akarná csatolni.

Mindkét állítással problémák vannak. A magyar miniszterelnököt ért legotrombább rágalmak egyike, hogy Magyarországot le akarná horgonyozni Putyin mellett. Más kérdés, hogy alakulhat még úgy a történelem, hogy jobb választás lesz Moszkva, mint Brüsszel, tételesen akkor, amikor nem a bevándorláspártiak lesznek fölényben Brüsszelben, hanem a bevándoroltak, az új honfoglalók. Az iszlám terrorral szemben még lehet menedék Moszkva, de egyelőre az a célja a nemzeti ünnepünkön visszafogott, de annál határozottabb beszédet mondó lengyel és magyar miniszterelnöknek, s persze a V4-eknek, illetve a holdudvarukba tartozó, de szövetségen kívüli politikai erőknek, hogy az unió állítsa meg a bevándorlást.

A szivárványellenzék idén is elenyésző töredékét vitte ki az utcára a Fidesz által mozgósítottaknak, még saját sajtójuk is pár ezer emberről beszél. Miközben a Múzeumkertben és környékén Orbán Viktort tízezrek hallgatták. Az ellenzéki dzsemboriról sajátjaik is visszafogott lelkesedéssel tudósítottak.

Végső soron érhető: ez nem az ő ünnepük. Március 15-én a magyar szabadságot ünnepeljük szerte a világon. Ők pedig – kimondva vagy kimondatlanul – az Egyesült Európán dolgoznak, mely épp ezt a szabadságot törné kerékbe, megszüntetve az ország maradék szuverenitását, s a magyar lakosságra oktrojálná az iszlám betolakodókat, akik garantálnák, hogy hazánk fél évszázadon belül sem keresztény, sem magyar, sem szabad nem lesz.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás