Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az emberek vetése

A tüdőgyulladást nem lehet csak úgy megkapni, mint a Nobel-díjat. Arra rá kell szolgálni, ki kell fázni, meg éhezni, izzadni. Jó, a Nobel-díjért is meg kell izzadni. Én viszont nem izzadtam, nem fagyoskodtam, és tessék, most itt vagyok. Doktor úr, én igenis…

Nézte a szobát. Minden az életről szólt és ugyanannyit a halálról. A falon rögzítve a fúziós edény, vezeték lóg ki belőle, s tűnik el az ágy alatt. Értem van. Minden érettünk. Az ágy szintén élőké és halandóké.

– Ez így már helyből nem igaz. Minden halandó, ami él. Szép, nagy marha igazság, ám rafinált. Gyermeknek, öregnek ezt említeni sem szokás. A felnőtt pedig elég erős ahhoz, hogy…

Erős? 39 fokos lázam volt. Minden tiszta és fehér. Az asztal, ágy. Itt vad ellentmondás van. Az asztal igenis az élet örök négy lába. Az ágy a hosszanti elnyúlásé.

– Igen. Szia, lelkem! Itt nézelődöm magam körül… Majd elmondom, mi van… Csók.

Szép domboldal. A szépség bebámul rám az ablakon. Tízméterenként gyümölcsfa, friss zöld az egész oldal, el a kerítésig. Ott két toronyház éktelenkedik.

Vetkőzött, gyógyszereket kapott. Bogyók, színesek, keserűek. Hőmérő, szobahőmérséklet 24 fok, konstans. Mi állandó és végleges itt? Egyedül vagyok, leszek. Egyetlen ágy. És ott, ott bujkál két balkáni gerle. Egy pár. A gerlék párban élnek. Az emberek is. Úgy ahogy.

Anyát megöli a bánat. Azt mondta ijedtében, amikor behoztak, még annyi dolgod van, fiam… Van, hogyne.

Aludt a délutánban. Mást tenni nem lehet. Szürkülődni készül, lement a nap, és a domb fölötti, szűkön kimért láthatár az ég vad vörösen maradt. Csak állt az ablakos látvány előtt.

Negyven éve nézem, ismerem, és mégis azt mondom, mint más is, hogy hihetetlen látvány. Isten szeme lehet. Amit látunk, azt sem hisszük el? Velünk van baj, vagy más valamivel? Nyusziknak való a domboldal. Igen, nyuszikat fogok tenyészteni ide, nagyszerű lenne, félig szabadon hancúroznának a füves domb elkerített részén. Isteni lesz.

– Csók, anya. Megvagyok. Ne sírj…

Ez kései vizit volt. Estefelé nem jár vizit. Akkor viszont velem van baj. Nem létezik: 39 fok. Mi a… Anyaszomorítóvá lettem. Háromszáz éves székely falutörvény írja Zalánban: „Szülőköt a gyermeknek szomorgatni nem szabad…” Ezt a sok gyógybogyót otthon is beszedhetném. Ez egy ketrec. „Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát.” Etelka… Eteli… Etelin… Katalin… Katalinka… Inka… Inkább… Emma… Emmus… Musa húsa… Ott fogok sírni, ahol senki se járhat, aki szeret.

Este szellőztetett. A beteg béke csendje. Titokzatos, mint a mindenség, mint a semmi, ami hétszeresen elkerítve. Hideg áramlott be a napsütés után.

Nincs rács. Százéves épület, első emelet. Negyven centi széles párkány körben. Pisszenés a fák között sem, bennem sincs. Én tártam ki az ablakot. Egek, szökéshelyzetben vagyok! A peremen végig, a bejáratig. Onnan… Pillangó, börtöntölteléknyi világhíresség, mit tennél? Öltözöm, föl az ablakra, ki, onnan le, kerítés, egy taxi… Félek. Tökéletes szökési helyzet. Félek. Odakinn abszolút helyzet, hogy az emberek félni sem elég erősek. Gyávák vagyunk, gyáva vagyok félni, ha szököm. De ez itt maga a rettenet. A helyzet határozza meg, mit cselekszem?

Szökéshelyzetben vagyok, és – maradok. Ahogy vagytok ti odakinn, majd lesztek ti is idebenn, akárcsak én magam. Külön sorsom, ha van. A csángó mondás illik miránk, még akkor is, ha nincs se rácsos, se muskátlis ablakunk se kinn, se benn. Leszek-e még ilyen tökéletes szökési helyzetben? Lehetek. Sokan kerültek négy fal közé, de mindig vasrácsok mögé. Élnem kellene a szökési helyzettel…

A hajnallal együtt ébredt. Néma gyümölcsfák. Mozdulatlanok. Én megháltam. És ébren vagyok. Nem szöktem, mert kettős terhet vinnék a szökéssel: a kórságot meg a bánatot.

Megvirradt. Egek! Csupa hó minden. Semmi zöld se fenn, se lenn. El vagyunk veszve, azt hiszem. Minden fáj, bennem fáj minden odakintről.

– Jó reggelt. Na, hogy aludt? Mi történt önnel?

Nincs akivel siratnom az idei termést, doktor úr. Erőtlenek vagyunk siratni az emberek vetését.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás