Az erőszak önéltető

Vannak a magyar történelemben ’48-asok, vannak ’56-osok, vannak béketűrők és békétlenek. Másutt is voltak s vannak gazok meg igazak a társadalomban. Azt azonban még a mai nap sem állíthatja s bizonygathatja senki, hogy nyomtalanul múlnak el megrendítő évek, háborúk és álnok békeidők. Az emberi faj valahogy tárgyi emlékeztetőt akart állítani már a legrégibb időkben korok és történések fölé. A mi népünknek a Jézuskiáltó-hegytető egyik emlékeztető a tatárjárásból. Ma is találhatunk falvédőkön ’48-as emlékszövegeket. Az 1956-os őszutó nemzeti forradalommal, szabadságharccal kiáltott bele Európa történelmébe.
Ha fázó, fáradt, megtört ember lépett dédnagyapánk házába vacsoraidőben, azzal fogadták az olajlámpa alatt, a túrós puliszka mellett: nocsak, legyen része benne. Az erdélyi magyarságnak ugyancsak része volt mind a ’48-as, mind az ’56-os történésekben. A romániai kommunista és nemzeti elnyomás, a parancsuralom tényszerűen kihasználta a szovjet, véres bosszúállás történelmi alkalmát, és valóságos rohamot indított a magyarság ellen, 1956-ban és után. Mintha ráeszmélve a helyzet politikai energiájára, teljes támadást indított. Nem nehéz emlékeznünk, akik akkor már felnőttek voltunk. Emlékeztetni nehezebb. Neveket említek abból a nemzedékből, abból a korból. Dávid Gyula nemrég töltötte a 90. évet. Hetet töltött a börtönökben Romániában. Hatot töltött Páskándi Géza költő és író. Páll Lajos költő, festőművész négy évet dolgozott börtönök, táborok földjein.
Nem sorolhatjuk mindazokat, akik ezrével kerültek cellákba, bilincsbe csak azért, hogy a román rémuralom biztonságban érezhesse magát. Ez a különösen kegyetlen román front mintegy megelőzni akarta annak idején a hazai magyar elmozdulást. Lecsavarták a román petróleumlámpát, ne lásson, s ne halljon mást senki, mint amit a román pártdiktatúra jónak mond. Élhető világ volt? Már akinek. Az elvtársak ma is élnek, már aki. Az erőszak önéltető. Az 1956-os magyarországi forradalom az emberi igazság véres arca volt. <<