Az közvitákrúl

Lejárt az MPP parlamenti képviselője által benyújtott, a Székely Nemzeti Tanács által jegyzett autonómiastatútum közvitája – tudhattuk meg a héten a magyar nyelvű sajtóból. Február 26-ig tanulmányozhatták a kormány és a törvényhozói tanács testületeinek tagjai, azt követően pedig március 6-ig nyilvánossá, elérhetővé, így vitathatóvá tették minden állampolgár számára a dokumentumot a képviselőház internetes felületén. A procedúra befejeztével a törvénytervezet a szakbizottságok elé kerül.

A közvitának tehát vége. Legalábbis a törvény által előírt formai kereté mindenképp. És ha lejárt, hát lejárt, de én igazán kíváncsi lennék arra, hogy a kedves olvasók közül hányan vették a fáradtságot ahhoz, hogy elolvassák azt a bizonyos 34 oldalas jogszabály-tervezetet. És hányan fűztek hozzá érdemi javaslatot. Nincs birtokomban semmilyen adat, de valószínűleg nem túl sokan. De végtére is – mondhatnánk, hogy nincs is ezzel semmi baj, hiszen azért választunk politikai képviselőket, és fizetjük adónkból a havi apanázsukat, hogy elvégezzék helyettünk ezt a szellemi és szakmai erőfeszítést.

Annyit mégis lehet tudni, a törvénytervezet képviselőházi internetes profilja alapján, hogy összesen három módosító javaslat érkezett a szöveghez. Ez is több mint a semmi, és nincs kizárva, hogy komolyan és számításba vehető javaslatok lennének. Ilyen értelemben kis jóindulattal akár ki is jelenthetnénk, hogy sikeres volt a közvita.

Csakhogy. Ha a közvitát a szó köznapi értelmében próbáljuk felfogni, és demokratikus jelentőségében elképzelni, akkor bizony bajban vagyunk. Hallottak Önök arról, kedves Olvasók, hogy bárhol szerte Székelyföldön, ha nem is a kisebb településeken, de mondjuk legalább a városokban, valamelyik reprezentatív műemlék épületben, nyakkendős szakértőkkel – ahogy nálunkfelé szokás a nemzeti ügyek prezentálásakor –, hogy tartottak volna közvitát a tervezet tartalmi részeit illetően?

Na, ugye hogy nem? Szóval akkor miről is beszélünk? Tényleg csak ennyire vesszük komolyan az autonómia ügyét? Közös jövőkép ez, vagy egyelőre még csak az elitek jelmezbálos, szimbolikus legitimációs ceremóniájának a része?