Az olcsó gyűlölködés ára

Egymás gyűlölete, egy másik ember természetének kifogásolása és az abból fakadó gyűlölködés a kortárs, modern kereszténység ideológiájától távol áll. Mostanság a mesterségesen kettészakított Európában azonban az „erkölcsös, keresztény, szaporodásra sarkalt, fehér, heteroszexuális ember” ádáz küzdelemben áll a „dekadens, nyugati, baloldali és homoszexuális és gender-fluid emberrel”. Ez a mesterségesen létrehozott kettős kategória a társadalom történelmi idők óta létező sokszínűségét és végtelen változatosságát egyszerűsíti, butítja le: egyik oldalról az összeesküvés elméletekig elmenő ős-ellenségeket (Soros, meleg-propaganda, zsidó milliárdosok) látjuk, a másik oldalon pedig néha türelmetlenül igyekszenek áthozni az elmaradt társadalmakba a változás eredményeit, anélkül, hogy számolnának a gyors és erőszakos változás következményeivel.

Az azonban, amit a jelenlegi ún. konzervatív jobboldal vagy illiberalizmus művel Magyarországon, az már James McDougall és Niall Fergusson nyíltan konzervatív és jobboldali történészek szerint is újfasizmusnak nevezhető. Az Orbán Viktor által kiválóan kidolgozott, Horthy korszakát 21. századi viszonyokhoz újraálmodó rendszer a Kossuth tér szoborpolitikájától elkezdve, az újarisztokráciát újratermelő NER-rendszeren túl a harmincas évek sovinizmusát és homofóbiáját felidéző véleményekig egy olyan mézes-mázos rendszert ajánl a potenciális szavazónak, amely néhány éve begyűrűzött Erdélybe is.

Ez a 888 és a Pestisrácok gyűlöletbeszédét idéző durva narratíva sajnos megfertőzte az erdélyi médiát is, annak ellenére, hogy a transzilvanizmus kilencven éven át próbált önálló maradni mind a budapesti, mind a bukaresti gyűlöletkeltéstől. Ez a folyamat sajnos az elmúlt tíz évben folyamatosan elsiklott, mára már pedig odáig süllyedtünk a szervilizmusban és a kiszolgáltatottságban, hogy olyan írások jelenhetnek meg erdélyi magyar napilapokban, mint Borbély Zsolt Attila Homo-propaganda és nemzetrombolás című gyűlöletbeszéde. A rövid, alapvetően konkrétumok és érvek nélkül megirt, blogbejegyzésnek is gyenge cikkében a szerző sejtelmesen „érzékenyítésről” és a Sziget Fesztiválon „nyomuló, gusztustalan, agresszív és tolakodó propagandáról” beszélt.

A cikkből nem derül ki, hogy ez mit jelent pontosan. Talán egy nemzetközi cég, saját pénzéből finanszírozott reklámjára gondolhatott, ahol két férfi csókolózott a Coca-Cola-plakátokon, vagy a szivárványszínű karszalagot kifogásolta a szerző? Nem tudjuk, mert a szöveg ezt ködösíti, mint egy jó krimi. A költői köd és sejtelmesség mitikus, de gyűlölködő hangvétel megteremtésére ideális bevezetőn túllépve, in medias res, epikus lépésekkel máris a gyermekek védelménél és azok megfertőzésénél vagyunk, akik Nyugat-Európában milliószámra szenvednek, hisz a melegek az óvodákba is bevitték a homo-propagandát. Ismét esettanulmányok és konkrét statisztikák vagy a gyerekek lelki sérüléseit felmérő tanulmányok idézése nélkül a szöveg a félelemkeltés sárga-újságírását követi.

Nekem az unokatestvéreim egy nyugati országban nőttek fel, ott jártak óvodába, és valamilyen csoda folytán sem homofóbok, sem melegek nem lettek attól, mert néha egy-egy gyermekért két férfi vagy két nő ment be, így gyermekkorukban megtanulták, hogy az ember nem csak fehér és heteroszexuális, és ez így van jól. Élő és valós analógiák hiányában azonban egy ködösített krimi mindig jobb, tehát Borbély folytatja a Pestisrácok narratíváját, és máris áttér a homoszexualitás kigyógyításáért küzdő szervezetek ellehetetlenítésére. Ismét, arra nem sem hoz bizonyítékot, hogy ezek a szervezetek mennyire sikeresek és mennyire nem azok – amelyről egyébként több tucat tanulmány és kötet íródott már –, hanem devianciának nevezi a homoszexualitást, jó Bayer Zsolt-követőként, szembemenve a tudomány (biológia, pszichológia, szociológia) minden eddigi eredményével. De hát egészen biztos, hogy Borbély úr sokkal jobban ért ezekhez, mint három tudományág könyvtárnyi szakirodalma. Az érve már előre látható: ezek lobbisták, hamis tudományt terjesztenek.

Ezzel máris átugrik a szerző a magyarországi baloldali pártok diabolikus bemutatására: bűnszövetkezetként írja le őket, akik a „társadalom egészséges szövetét roncsolják”. A DK, SZDSZ (?) és a teljes baloldal félmondatban történő leflegmálását követően nem maradhat el a szerzőtől már patologikussá vált Jobbik-gyűlölet sem, amelyben közismert személyes csalódásának több éves traumáját externalizálja. A rövid, sem újságcikknek, sem esszének, de még pamfletnek sem nevezhető szöveg végül egy szavazásra buzdítással tetőzik, ahol a katarzis-élményt egy hangos „Orbánviktorozás” éri el.

Mi a gond az ilyen rövid, üres, sokjelzős szövegekkel? Az a nagy gond, hogy gyűlöletkeltő. Embertársaink, fizető állampolgáraink, szomszédjaink, barátaink, tanáraink, munkatársaink sőt, gyermekeink ellen szól: mindazok ellen, akik melegek. Mert bár sokak számára úgy tűnik, hogy Székelyföldön mindenki fehér, keresztény és heteroszexuális, a nagy helyzet az, hogy ez nem igaz. A székelyföldiek 2–5%-a ugyanúgy saját neméhez vonzódik, Kézdivásárhely 5–6000 férfilakosából legalább 50 meleg férfi és legalább ugyanennyi nő. Hasonlóképp, Sepsiszentgyörgyön is matematikai és logikai szükségszerűségből következik, hogy több száz meleg férfi és nő élhet. Az, hogy ők láthatatlanok, netalán heteroszexuális házasságban élnek, csupán azt jelzi, hogy a társadalom véleményétől, családjuktól és a domináns hangot képviselő Borbély Zsolt Attiláktól rettegnek és félnek. Székelyföldön a szexualitás még olyan tabu, ami nemhogy a sajtó küszöbét, de még a házastársak közötti párbeszédet is ritkán lépi át.

Borbély Zsolt Attila félelmei egy „meleg-propagandától”, az emberi szexualitás változatos formáitól két forrásból fakadnak: egyrészt az idegentől, a számunkra nem ismert, általunk meg nem értett jelenségektől mindig jobban félünk, hisz az eleve komfortzónánkból kimozdít, és minden, ami azon kívül van, időt, energia-befektetést, tanulást igényel – arra pedig általában lusták vagyunk. Félünk a románoktól, mert ők az ős-ellenség, de talán ha megtanulnánk román nyelven, olvasnánk kortárs román irodalmat, bemennénk heti néhány alkalommal egy Humanitas könyvesboltba, és románul olvasnánk egy csendes fél órára, akkor az iskolában, otthon tanult ősellenség-kép máris lerombolódna a művészet és kultúra oldalain.

Ugyanígy lenne ezzel a Borbély-féle állampolgár, ha egyszer elmenne egy meleg Pride-ra, vagy szóba állna néhány meleggel: látná azt, hogy a kolozsvári Pride-on részt vevő mintegy 3000 ember több mint fele heteroszexuális, nyugodt, békés menetelő, akik gyermekekkel és kiskutyákkal mentek ki szombati kikapcsolódásként, jó szórakozásként. Látná azt, hogy az ott vonuló melegek ugyanúgy néznek ki, mint ő, békés, intelligens, barátságos emberek, akik a hétköznapokban ugyanúgy dolgoznak, esznek, isznak, társalognak, aktív tagjai a társadalomnak Romániában. A különbség csupán az, hogy más (?) dolgokat csinálnak az ágyban (bár ez sem teljesen igaz), és jogaikban korlátozott, „másodrangú” állampolgárok. Borbély félelme másrészt nem más, mint egy olcsó politikai kampányszlogen, amely indulatkeltéssel akar szavazatokat gyűjteni. Ez a technika igencsak ősi, látjuk már ezt a pompeji politikai falfreskókon is, de sajnos egy intelligens és öntudatra-ébredt társadalomban ez az olcsó módszer már nem működik.

Bízom benne, hogy a Székely Hírmondó olvasóit az ilyen gyűlölködő és állampolgár-társainkat bemocskoló szövegek nem befolyásolják, és elítélik a szólásszabadságnak ezt az extrém változatát.

T. Szabó Csaba

A levelek tartalma nem föltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.