Az önkényszerződésről

Még megvan dédnagyapám száznegyven esztendős háza. Az ükunokák mai igényre építették széltében, hosszában. Ebben a faluban kapták anyámék kemény léccel a körmöst, fenekest a félkarú oláh tanítótól, ha magyarul szólaltak.
Itt né, csak a szomszédságban is egész sor népecske ünnepként tekint június 4-re. Az Osztrák Császárság és Magyar Királyság szétverését rég akarták már a francia, angol urak, hát szétverték, mint tyúk a polyvát. A mai olvasó kedvéért rovom ide a trianoni önkényszerződést aláíró országok akkori nevét, igazán érdekes. Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Japán, Belgium, Kína, Kuba, Görögország, Nicaragua, Lengyelország, Portugália, Románia, Szerb-Horvát-Szlovén Állam, Sziám, Cseh-Szlovákország. És ebből az együttesből kaptuk a leújított magyar határokat. Azokat se „vissza”, hanem a képtelen döntés jellemzőjeként.
Ha elakad a lélegzet egynémely ország (Nicaragua, Kína, Kuba, Panama, Sziám) olvastán, elmondom most is, hogy ezen aláírók Magyarországról annyit tudtak akkor, amennyit az ő tisztelt országaikról ma egy általános iskolás magyar gyerek. Ráadásul a békeparancsolat 161. cikkében szerepel: „Magyarország felelős a háborúban győztes államoknak okozott károkért.”
A nagyhatalmak – nem Sziám, nem Nicaragua s nem Panama – rég készültek minderre. És most, amikor omlatag Németország, Nagy-Britannia (lásd: Brexit), elmondhatjuk mi magunk is, hogy a legnagyobb győztes ma is Románia, akinek a létéről Sziámban, Nicaraguában ma se tudnak sokat. Románia sietve lemásolta a belgiumi alkotmányt, idomította önmagához, noha oly távol állt az 1920-as Belgiumtól, mint Sziámtól. Romániát puffataggá növesztették, olyannyira, hogy ő maga sem meri elhinni mindmáig. Európai országot kapott Trianonban 98 évvel ezelőtt, melynek ma sincs korszerű ipara, nincs úthálózata, egészségügyi rendszere.
Ünnepel ma is békén, noha sokszor nem is tudjuk, ugyan mit, de nem zajongunk mi itt, a nyomorúság bőségében, nemzetként kisebbségben. És Európa néz bennünket, mint spirituszban a kétfejű borjút.