Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ahogy elnézem ezt a kötélhúzást az úgymond „különleges” nyugdíjak körül, eszembe jut dr. Bárányi Ferenc, aki ellenzett mindenfajta különcködést. Egészségügyi miniszter volt, amikor megjelenek nála bizonyos csoportok (katonák, hírszerzők, jogászok stb.) képviselői, hogy külön pénztárat szeretnének az egészségügyben, a nyugdíjaknál, ahol nem az istenadta népnek (szerintük prosztók) elkészített törvény szerint kalkulálják majd ki a juttatásokat, s betegség esetén is másként számítják majd ki a segélyt, mert ők különbek másoknál, vagy éppenséggel: ne lopjanak olyan sokat a közösből. Csórjanak tehát legálisan.
Dr. Bárányi akkor kidobta őket, de nem figyelt oda, hiszen gyűjtögette a pénzt, hogy tudja beindítani az egészségügyi pénztárat (össze is szedett egy jó adag summát, amit aztán az állam nyúlt le és csapta a büdzséhez, akárcsak a nyugdíjpénztár összegét), amikor egy kitalált mese nyomán a tisztségéből menesztették. Mire kijárta az igazát, már a más miniszterek firkálgatták alá és szavaztatták meg a spéci nyugdíjakat, a külön egészségügyi pénztárakat. Manapság olyannyira felpumpálták ezeket, hogy pofátlanul nagyra kerekedtek, s amikor ki akarják igazítani, máris felugranak a fiúk, lányok, hogy ezt nem lehet, mert ők megérdemlik. Akad néhány szakszervezeti szaki, aki ezeknek a követeléseknek a zászlóvivője, s hadakozik az úgymond kivívott jogaikért.
Csak azt nem értem, hogy egy főleg valahai kukoricacsatákban edzett tiszt, szekumódszerekhez szokott hírszerző, nem éppen patyolatfehérségéről ismert ügyész vagy bíró, esetleg rendőr, na meg a kérdőjeles jogszabályokat kihozó képviselők vagy szenátorok, de a kormányban lévő többi politikus is, miért értékesebb, mint egy orvos, egy tanár, egy mérnök, esetleg egy újságíró, a mesteremberekről nem is beszélve. Erre senki sem tud válaszolni. Ilyenkor jönnek a mellébeszélések, hogy a haza védelme, a korrupció visszaszorításában szerzett érdemek, a távol az otthontól való magányosság honorálása, na meg a szakmával járó veszélyek…
Van azonban egy kis bökkenő. Az ilyen „különlegesek” mind az adófizető polgár pénzéből élnek. És senkit nem erőltetnek, hogy politikusnak, tisztnek, hírszerzőnek, rendőrnek, ügyésznek, bírónak álljon. Ha pedig ezt választották, akkor a szakmáért tették. Vagy nem így van?