Békési fesztivál

Addig-addig leveleztünk, míg egyszer csak meghívó érkezett. Mégpedig nem is akármilyen, hanem a kolbász fővárosába, Békéscsabára szóló. Helybéli tanácsunk helyben, ellenvetés nélkül megszavazta, s megtöltöttük a kisbuszt, akár a csabaiak a disznóbelet, feszülésig. Ott feszedeztünk tehát nemsokára mindannyian a helyszínen, elnököstől, alelnököstől és mi, fontos tanácstagok mindannyian, és áldottuk Csaba királyfinkat hajdani valószínű békési kalandozásaiért, hogy mindebből mára testvérvárosi kapcsolat lehetett…

A békési testvérek a disznólkodás színteréül kiszemelt sportcsarnok bejáratánál szépen felsorakoztattak bennünket az ünnepélyes kezdéshez. Egyszer csak mozgolódni kezdenek a nemes versenyre jelentkezett vitézek. Mercédesz érkezik. Ahogy illik, kipattan egy sötétszemüveges a kocsiból, nyitja – protokoll szerint – a jobb hátsó ajtót, és kiszáll egy mosolygós, futballistának kissé sápadt arcú, kissé pocakos, egyhatvanöt mély személyiség, maga az eleven miniszterelnök. Nem integet, nem dob puszit, hanem egy másik szemüvegessel egyenesen felénk tart, akik szépen libasorban-csendben lelkendezünk. Meglepetésünkre a szemüveges minket mutat be elsőnek mint a testvérmegye küldötteit. Barátságos kézfogás közben mindenikünk a nevét mondja, és már a hatodik emberrel paroláz látható örömmel a miniszterelnök, mert azt Kiss Józsefnek hívják, és még nála is alacsonyabb. Aztán Kicsi József következik, aki cirka két méter tíz, és őszintén, de emígy mutatkozik be:

– Kicsi József.

A miniszterelnök felnéz, egyenesen a hang tulajdonosának a szeme közé, elmosolyodik, és elámulva szól:

– Na, ne mondja!

Hát kérem szépen, ezek után a marcona kolbásztöltő vitézek bemutatkozása teljesen elkomolytalanodott. Na de a harc, az harc, mindenki csatasorba áll, és tölti befelé a darált lövedéket. Maga az ökölvívó világbajnok, Kovács István Kokó is, valamint méltó utódja, Erdei Zsolt Madár is a disznóbél kerítette ringben küszködik a fűszeres, de mégis békés ágyútöltelékkel. Rádióriporter járja körbe a száznál is több kolbászvitézt, és kérdezi a recepteket, hadi titkokat próbál kitudakolni. Eljut a miniszterelnök hadállásához is, és kérdezi a nekigyürkőzve húst daráló államférfiút:

–Tisztelt elnök úr, amint sejtem, így darálgatás közben is az ország felemelkedésén töpreng. Avagy tévedek?

– Hát tudja, csakugyan így van, éppen most intézkedtem, hogy az állami költségvetés csökkentése érdekében küldjék haza a biztonsági őreimet, mivel itt két világbajnok védelmére számíthatok – ingyenesen! Aztán ezt a kis maradék erős paprikát meg borsot sem hagyom prédául, jó lesz az majd az ellenzék orra alá…

A csata végén mindenki győztesnek érezhette magát, még mi is, körbekóstoló kibicek dicséretet dicséretre szórtunk, különösképpen a barackpálinka, majd a száraz és félszáraz itókák hatására. A csabai vastagkolbász örök nagy ellenfele, a vagdalásos technikával készített gyulai remekmű komoly veszélyt jelentett a rendező város hírnevére.

De hátra volt még a zsűri döntése. Az eredményt az elnökké választott konyhaművésznő, egy mai Horváth Rozi jelentette be:

–Első helyezett a békéscsabai városi kórház dietetikus nővére által készííített – Csabai vastagkolbááász! Több helyezett nincs, mert a mintapéldányokat megette a bizottság!

Török Samu