Beváltatlan ígéret

Román közéleti személy kijelentését szokták idézni a trianoni döntés (1919) kapcsán, miszerint: amely országnak ekkora szerencséje van, mint Romániának, akkor annak nincs is szüksége politikusokra.
A békeszerződés másnapján tehát még élénk volt a tudata annak, hogy a nagyhatalmak egészen rendkívüli kegye folytán jöhetett létre Nagy-Románia, a hatalmas, a mai Németországgal szinte egyező területű új állam, melynek lakossága is többszöröse volt a korábbi Regátnak.

Nem árt e vélekedést felidézni, akárhányszor alkalom kínálkozik rá, s eltűnődni azon, száz év múltán felnőttek-e már politikusai ehhez a valóban páratlan, nagyhatalmi érdekek által is meghatározott történelmi szerencséhez? Tudják-e már úgy kezelni az uralmuk alá került új népeket, nemzetrészeket és régiókat, hogy azok ne érezzék rosszul magukat az új államban? Például ne jogfosztott, jogkorlátozott, leértékelt státusban legyenek, hanem egyenjogúságot élvezhessenek mind egyénenként, mind közösségekként az új helyzetben. Különösen, hogy ezeréves korábbi létállapotból zökkentette ki őket a történelmi kataklizma, s ezt bizony kompenzatív intézkedések folytán fogadhatták csak el a sajátjuknak.
Nos, a két világháború közötti román politizálás megbukott e tekintetben, és a nemzetek új kiegyezésének jött volna el ideje, ha nem követi egy még radikálisabb társadalmi váltás a második világháborút Európa keletén, s nem kerül minden itteni kisállam függő helyzetbe az új birodalmat építő győztes Szovjet Uniótól, mely belső gyarmatait külső csatlós övezettel kívánta kiegészíteni. Érdekes fejleménye volt az új állapotoknak, hogy a nagyobb békát úgy nyelették le a lakossággal, hogy egyfajta nemzeti békével próbálták kárpótolni, ezért marad máig hivatkozási alap az egykori Magyar Autonóm Tartomány gyakorlata.

A ’89-es polgári restaurációnak maholnap harminc éve. Legnagyobb adóssága éppen a közösségi egyenjogúság elsikkasztása, igazat adunk tehát Gabriel Andreescunak, az ismert román értelmiséginek, aki a minap jelentette ki, hogy a kisebbségi kérdés Romániában megoldatlan, s csakis a területi és kulturális autonómia szavatolása révén lesz kezelhető.