Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Mondom, sehonnai vagy idevaló se tagadja, hogy fárad a halál. Gyermek annyi, csatornát lehetne ásatni velük ahhoz, hogy simogatható lenne minden ünnepünk. Jaj, fiam, édes harmadikom a kilencből – nézem anyám fohászoló arcát két fellegtorony között, és tudom, sose jön meg az eszem. Viszem mellkasomban meg cipőmön a népdal mosolyát a mostani tél derekán: Utca, utca, sáros utca, utoljára végig megyek rajta…
Már hogyne mennék, de csak a sarokig. Ott leterített újságpapíron valami tányérféleség, ami elkel ilyen sáros téli időben, fiúcska guggol egy fehér-fekete macska mellett. Lábujjaimra fékezek, meg ne zavarnám őket. Hideg a reggel, fél kilenc lehet, a fiúcska hátán iskolai táska, előtte a papíron a macs, a becézett macska, eszeget, föl-fölnéz a gyerek arcába. Na, én sem megyek ki a mozdulatlanságból. Itt élet- meg létkérdésről van szó, enni kell zagyva sáros időben is. És az idei macska ezt teszi. A túróspuliszka, kenyérke, valami husika is van a terítéken, tova valahol egy harang utánozza az asztali áldást.
– Egyél cicus, egyél nyugodtan – az föl-fölemeli tekintetét a sár fölé a friss újságról, elleget, övé, övék az élet. Én állok talpig békében. – Cicusom, egyél szépen, nekem úgyis fél kilencre kell onlájniskolába mennem.
Huszonvalahány éves koromban egyetlen öleléssel átfogtam a Sóhegyet az Olt mentén; igaz, a szerelmes ölelés súlytalan és örök. Most állok egy macska reggelije közelében, hallom a fél kilenc éves fiúcska szavait mozdulatlan rendületlenségemben. – Tizenkettőkor visszajövök, hozok neked valamit…
Ennél a valaminél bizonyosabb dolog nincs ezen a világon. Homok hátán eregél tova az Olt vize, a kisfiúcska a jobb válláról a hátára billenti táskáját, abban a világmindenség ígéretes jegyzetelése. És a fehér-fekete macs, aki már születésekor macskának becézve, nyalja a száját, hiszi a fél kilenc éves szavakat, bízik bennük. A fiú elillan, én is elindulok kifelé ebből a percből, mely hitben s gondoskodásban tán a Vatikán fölé gazdagodik. Magam is hiszem, akár ez az adventi gyerek meg a nevelt cicája idelenn, sármelléken.