Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Feledékeny és naiv teremtmény az ember, szinte várja, hogy becsapják, majd bálványozni is képes azt, aki palira veszi. Bizonyíték a sok szerencsétlen asszony, aki jól tudta, hogy AZ a férfi szélhámos, de hát olyan szépen beszélt… Legyünk őszinték, Dallas-rajongókként ugye, bár pityeregtünk Bobby meg Pamela vállán, szívünk mélyén csak J. R.-t csodáltuk…
A forradalom után egy brassói habzó szájú pártaktivistának vissza kellett térnie az iskolába, ahol eredetileg tanár volt. Ott kifütyölték, nem akarták befogadni. Ő bement egy osztályba, kirándulást, focimeccset, hetente bulit ígért, és szünetben a diákok betódultak az igazgatóhoz, könyörögve, hogy az illető legyen az oszijuk. Az is lett, párhuzamosan üzletelt, másfél év múlva tevékenyen építette a demokráciát egy „történelmi” pártban.
Ha egy orosz embert I. Péter cárról kérdezel, büszkén mutatja az óriási lovas szobrát Pétervárott, és meséli, a nagy cár halászokat mentett ki a hideg vízből, az okozta halálát. Az új főváros építésébe belepusztult tízezrek, a saját húga ablaka előtt felakasztott sok száz hulla nem számít, Péter cáratyuska együtt dolgozott az ácsokkal, hát nem jófiú?
A franciák legendákat mesélnek Napóleonról, aki megállt egy-egy katona előtt, és megkérdezte: mondja, Jacques, még fáj a lába? A húga férjhez ment, Pierre? És Pierre meg Jacques vakon mentek a halálba az emberséges császárért, hogy az minden pereputtyából királyt és kormányzót faragjon. Katonai zseni, mondják, és nem kérdezik, mégis mit keresett Egyiptomban és Oroszországban, miért mészárolt le csupán Jaffában néhány ezer embert, végül mintegy három–ötmillió hullát hagyva maga után. És sokak (aj, de sokak!) emlékezetében Kádár az egyszerű Jani bácsi, aki gyalog ment a hivatalba, és fénykép tanúsítja, hogy krumplilevest kanalazott egy kis hokedlin. Az akasztások, a 301-es parcella megcsúfoltjai? Ugyan, rég volt, és jutott nekünk is a levesből…
Vagy ennyire együtt élne bennünk a végtelen jó és az ördögi gonoszság? Mint a nagy francia költő, Baudelaire, aki képes volt egy ablakost felcsalni az ötödik emeletre, csakhogy lelökje a lépcsőn, és röhöghessen rajta, aztán éjjel írta a szívszaggató vallomásait? Mint mindig, talán a költő összegez a leghelyesebben: „Igaz vagyok s szégyentelen / akárcsak a történelem” – Szilágyi Domokos.