Ceauşescu utódja

Déjà vu érzése van az embernek, amikor a román miniszterelnök tevékenységét követi. Most éppen az Arab-öböl államaiban „építi Románia külpolitikai kapcsolatait”. Hogy aszongya: „támogatja” a Perzsa-öböl menti Együttműködési Tanács államainak békéjét. Hát, anélkül nem is lenne ott béke, az biztos. És Románia kiemelt fontosságot tulajdonít a közel-keleti és észak-afrikai térségben uralkodó nézetkülönbségek politikai úton történő megoldásának.

Valahol már hallottuk ezt a szöveget, mi, idősebbek. Románia hírhedt diktátora járta ezeket az országokat, amelyeket saját népe a térképen is alig kapott meg. Ment, és mondott általános és semmitmondó szövegeket, a békés megoldásokról, a nemzetek közötti egyenlőségről, a világbékéről. Messzire ment, mert miután színjátéknak bizonyult az oroszellenesség, kulturáltabb helyeken nem szívesen fogadták.

Sajnos most sem vagyunk előbb semmivel. A miniszterelnök asszony Kuvaitba, az Egyesült Arab Emírségekbe és egyéb öböl menti helyekre látogat, ott még szóba állnak vele. Nehogy már a visegrádi négyek mellé állna, hogy a térség legnagyobb országaként nyomatékot adjon a keleten csak piacot látó unió ellen valamiféle autonómiaharcot folytató országoknak, nem közelebbi szomszédjainkkal, Ausztriával, Németországgal, Csehországgal, ne adj isten, Magyarországgal törekszünk gazdasági kapcsolatokat kiépíteni, hanem az Egyesült Arab Emírségekkel, mert ott „kiaknázatlan lehetőségek” vannak. Biztos úgy van. S biztos az is, hogy oda el lehet menni, és kijelenteni, hogy „Romániában már a 13. századtól kezdve éltek muzulmán hitűek”, és hogy itt „mindörökké békében éltek a vallási közösségek”, mert a derék sejkeknek aligha van fogalmuk arról, hogy Romániának híre-hamva se volt nyolc évszázaddal ezelőtt, és a vallási béke országában tíz évekre vetették börtönbe saját, görögkatolikus nemzettársaikat, és egyházi vagyonuk töredékét sem adták azóta sem vissza, hogy a magyarokról most ne beszéljünk.

Hiába, dicső elődök után méltó utódok következnek.