Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Civil? Na ne!

Vitatom – persze, csak barátian – azokat a magyar nyelvű szövegeket, ahol a „Forumul Civic al Românilor din Covasna, Harghita și Mureș” elnevezés a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok civil fórumát jelenti. Igaz is, meg nem is. Fehér és fekete, itt a piros, hol a piros.

A „civic” román szó valóban jelenthet civilt. Arra utal, hogy valami nem katonai, nem karhatalmi, nem kormányzati stb. A „civic” ugyanakkor polgári. Elég, ha csak az egyik erdélyi, romániai magyar pártot említjük, amelynek a magyar elnevezésében a polgári szó a román „civic” megfelelője, eredetije. A polgári szó is lakossággal, emberi társadalommal társítható fogalom, egyben azt is jelenti, valami vagy valaki nem áll kapcsolatban fegyveres erőkkel, karhatalommal stb. Mindezek dacára az említett hosszú nevű román társaság kevésbé civil, mint polgári. Ugyan miért?

A fórum már a megalakulása óta olyan módszert, eszköztárat alkalmaz a romániai, erdélyi, de főleg székelyföldi magyarság ellen, ami a diktatúra évtizedeinek megtorló cselekedeteire és az 1989 utáni első „vátrás” évek hasonló jogtiprásaira emlékeztet. Több kötetnyi terjedelmű lenne az a sok-sok közlemény, nyilatkozat, iromány és „mocskolmány”, amit a magyarság ellen a fórum tagjai, vezetői megfogalmaztak. Elvileg a székelyföldi – na, jó, Kovászna, Hargita és Maros megyei – románság érdekeit képviselik, azért harsognak síppal, dobbal. De e mögött s ennek ürügyén állandó megfigyelés alatt tartják a magyarságot, tiltakoznak minden olyan helyi és központi döntés ellen, ami természetes módon kiszélesíti, azaz visszaadja a székelyföldi, erdélyi, romániai magyarság etnikai jogait.

Nem lehet véletlen, hogy a fórum egyik vezéralakja, véleményformálója az az ügyvéd, aki a magyar jellegű visszaszolgáltatások elleni küzdelemre szakosodott, a jogi érvek mellett olykor kéri az állambiztonsági szervek beavatkozását is „Erdély ellopásával szemben”. Nem véletlen az úzvölgyi magyar katonatemetőt lerohanó román szélsőséges nacionalisták kapcsolata a fórummal. Az sem véletlen, hogy Dan Tanasă szinte minden székelyföldi magyar feliratot ismer, minden kitűzött székely zászlóról azonnal tudomást szerez. A stílus minden, csak éppen nem civil! 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás