Csak tiszta forrásból

75 évvel ezelőtt, 1945. szeptember 26-án hunyt el Bartók Béla. New Yorkban, hazájától távol, mert nem tudta elviselni a gondolatot, hogy hazáját a legsötétebb diktatúra cinkosává tették némely kortársai. Nem a zenéjéről írok, hiszen a jegyzet betűje azt úgysem idézheti, hanem a bartóki modellről. Illetve néhány szerény gondolat csak, az olvasónak inkább ajánlom Csoóri Sándor gyönyörű esszé-tanulmányát, Tenger és diólevél a címe.

Nagyszentmiklóson született, mint Révai Miklós, a nyelvtudós, mint Makai Ödön, József Attila sógora és gyámja, és sajnos mint Gheorghe Funar, szóval egy olyan vidéken, ahol a volt Monarchia szépje-rútja vegyült. Négyéves korában már mintegy negyven dalt elpötyögtetett a zongorán. Ő a testvéri jobb nyújtását választotta a gyűlölet helyett, volt is fejfájása emiatt. Kezdetleges fonográffal járta a falvakat, rögzítve a parasztemberek egyszerű éneklését.

Ioan Bușiția belényesi rajztanártól román nyelvórákat vett és gyűjtötte a román népdalokat, mielőtt ez román zenetudósoknak eszébe jutott volna. De szlovák folklórt is. És arabot, mert Afrikát is megjárta, azzal a meggyőződéssel, hogy a mindenkori ember szíve legmélyén jó és békés, amíg ordas eszmék le nem rohanják, de a zenéjük, a hamisítatlan népzene tiszta marad.

„A mi szájunk többé

Nem iszik pohárból,

Csak hűvös forrásból,

Csak tiszta forrásból” – szól a Cantata profana szövege, a szarvassá vált fiúk története – Szervátiusz Jenő megrázó alkotásban ábrázolta a szobrász eszközeivel.

Boldog vagyok, hogy éveken át taníthattam a Plugor Sándor Művészeti Líceumban, ahol a zenei hagyomány művelése a gyerekek szemében, hanglejtésükben érzékelhető. És fiatalként néhány kilométerre Felsőoroszitól, Maros megyében, ahol Bartók a Cantata szövegét ihlető román kolindákat gyűjtötte. Volt, persze, ott is néhány hibbant hőbörgő, de én a kedves, segítőkész emberekre emlékszem, sokuknak háza etnográfiai múzeumnak tűnt.

De mindmáig nincs Nagyszentmiklóson egy nevét viselő kulturális központ, sem zenei fesztivál…