Dolgozni szégyen

Üdítő látvány látni tőlünk nyugatabbra a sok fiatalt, aki nyáron zsebpénzért vállal munkát. Izlandon 15–16 éves fiatalok töltik fel áruval a bevásárlóközpontok polcait, fiatalok dolgoznak a benzinkutakban, az ajándékboltokban, a kikötőkben és repülőtereken, ők szolgálnak ki az éttermekben, ők főzik a kávét az önkiszolgáló üzletekben. Irodalmi angolt beszélő tinédzserek igazítják el a turistákat az információs központban, és szemlátomást nem végezték még el az középiskolát azok a gyerekek sem, akik 100 évvel ezelőtti nehéz gúnyákba beöltözve benépesítik a falumúzeumot. A felhozatal meg sem közelíti a csernátonit, például, de a jókedvű kamaszok olyan élethűen belakják és jelenítik meg a hagyományos életmódot, hogy a turista sorban áll a bejáratnál a 17 eurós jegyért.
Ha valakit mobiltelefonnal látsz babrálni, az nagy valószínűséggel külföldi. Életerős, fiatal generációt látni az utcán, gyakran három, nem ritkán négy gyermekkel. Akarnak valamit ezek az emberek, és az eredmény látszik is.
Nálunkfelé más szelek fújnak. A munkafelügyelőség árgus szemekkel figyeli, nehogy valaki munkára merjen „kényszeríteni” 16 évesnél fiatalabb gyereket. A mezőre sem mehet el apja mellé dolgozni, magáncégnél is nagyon kell vigyázni, nehogy elkapjanak, hogy a gyerek leüríti az autóból az árut. Üljön csak otthon, esetleg a kávézóban, kocsmában, simogassa okostelefonját, rá ne tegye a kezét valamire, mert abból maradandó sérülése származhat. Ha nagyobb lesz, akkor se dolgozzon. A munkaerő-elosztó hivatal igazgatójának legfőbb gondja, hogy meggyőzze a 12 osztályt végzett tanulókat, hogy vétessék magukat nyilvántartásba a hivatalnál, nehogy már lemaradjanak a munkanélküli segélyről. Nem munkát ajánlunk az élete kapujában álló fiatalnak, aki – normális körülmények között – előbb-utóbb el kell hogy tartsa családját, gyerekét (azt az egyet!), hanem segélyt! Mielőtt egyetlen órát dolgozott volna, hívjuk, küldjük, hogy álljon sorba a segélyért. Lassan szégyen lesz dolgozni! Az eredmény látszik is…