Nehéz a szöveg. Ész kell ahoz, hogy valaki felfogja, de ha felfogta elgondolkozhat rajta.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Látja, kéd, jó az Isten, nem hágy münket vigasztalás nélkül. Mert miután ama híres kenyérsütő mester loptarúgó legényeit a moldvai zsoldosok is megverék, és imígyen a kullogók közt fogják bőrüket menteni a jövőben, fejedelmünk jó hírrel álla népe elé. Most, amidőn immár négyszer járá körbe áldott napunk eme siralomvölgyet a gyászos óra óta, amelyen a gonosz bojárok zsandárokat küldének fejére, és Bukur csobány városába hurcolák, de a Gondviselés kiragadá az ártatlant az ármánykodók kezéből, esszeszedé a bölcs írnokokat, felcipelé valamennyiüket a legmagasabb vendégfogadó kellős tetejére, és ott jelenté be elhatározását, hogy továbbra is szeretett népének vezíre és pásztorolója maradna. De mivel a király dicsősége nem kardjának élében, nem lovainak sokaságában, de jobbágyainak jámbor hűségében állana, ezért kéri, bátorkodjanak szívükkel és hangjukkal eléje bocsátkozni, mert ő mindenkit kegyesen meghallgat, amint ő is halló fülekre talála a magasságban, midőn megszabadula köszvényétől és ama hóhér Dénéától, ki keze által a bojárok feje vétetését remélék.
Édes néném, ha látta volna, amint fejedelmi kezével lemutata a magas tetőről, mi mellett a Bodoki-havasok olyannak tűnének, mint egy girhes csürke a hortobágyi túzok árnyékában! És mondá: itt lészön, ha az Isten vélünk lesz, egy olyan teátrum, hogy a párizsi dámák hozatják majd magukat díszes hintóikban; amott a tálentumos piktorok mutatják bé ábrázolmányikat, és a muzsikusoknak is szándokol adni olyan termet, ahol a hangok édesebbek lesznek, mint a halva és a törökméz. A Tudományról is gondoskodik, a Tipográfusok opusaikat bérakhatják biztonságosan, száz esztendők múlván is ott lészönek.
Ha mindez meglészen, civitas Sankt Georgi ékesebb és hírősebb lészen, mint Sztambul és ejszen mint Buda vára, akinek fejedelme bőséges arannyal segítene bennünket, áldja meg az ég két kezével jóságáért. Mert jó tettért jót várj, és a szorgosok keze munkája megmarad. Fohászkodjon kéd is, néném, eszes és jó fejedelmünkért, hogy berzenkedjenek ugyan-ugyan azok, kik csizmás-flintás janicsáruk állóképét oda rakák városunk kapujába és népünk csúfságára, de megszégyenüljenek, midőn münk a romokat eltakarítjuk, és építünk, a magunk szűve és esze szerint.
Nehéz a szöveg. Ész kell ahoz, hogy valaki felfogja, de ha felfogta elgondolkozhat rajta.
Hogy nehéz? az nem baj, de elég lehet felszólításnak, akiket illet…
Kedves Ecsém! Örömmel vevém leveled, mert már napok óta magam is fontolgatom, hogy írnék kédnek, pont mióta hírűl adák kies szűkebb hazánk s annak fővárosát érintő nagy változásokat. Kérdeni akarám kédtől, hogy tanolt elméjivel vajjon emlékezik-e az időre, midőn a Szamos partján terjeszkedő büszke Kolosváros münköt érintő értékeit áthurcolták vala a Maros menti küsebbecske civitasba, s így osztán lett vala az első magyar kőbül épült teátrom az szőrösebb nyelvűek dalszínháza, s a ferencjóskánk nevit viselő tanoda elébb Bolyai s osztán Babes es. S hogy azóta bizony elég leve alig félszáz esztendő, s immán nem münk lakunk a Szamosnál, s a Maros partján árválkodó mandulafa sem nekünk virágzik. Beszélik még aztat es, hogy míg Buda várából ömlik errefelé a sok pénz, az ész s az ifjúság ellenkező irányba vándorol. Heába a bölcs mondás, hogy ahol egy kapu bézárul nyílik másik, mert innét nézvés erőst úgy látszik, hogy addig nyitogassuk egyre beljebb a kapukot, míg végül bészorulunk ide ebbe a Nemere szellőztette hegykanyarba, ahonnét osztán se fődön se levegőégen keresztül nem vezet út kifelé semerre, s úgy járunk, mint a napkelet felé eső Kárpátokon túl élő atyafiaink, kiknek ma mán se papja, se jó deákja, se valamire való elöljárója, pedig mondják, ömlik oda es a pénz Budáról, de mán assincs aki kifogja. Én azétt fohászkodom, hogy ne így legyen, mert ha igen, rakhassák osztán az ópuszokot ide es s tova, hírmagnak se marad, az ki azokot forgassa. S osztán még azétt, hogy kéd es, ahelyett, hogy nekünk külhonból az észt osztogassa, jőne inkább haza, s tenné a tudását s nemzetszaporító tehetségét dicső fejedelmünk s maradék népének szolgálatjába.