Egy lére mennek

Nincs nap, hogy a szemünket ne szegeznők a képernyőre, amíg nem volt tévénk, a rádiót néztük. Függők lettünk, sokan belebolondulnának, ha hirtelen összeszednék, aminek képernyője van. Sok múlik a hírválogatókon, hogy ne unatkozzunk, mégis egyre gyakrabban állapíthatjuk meg, a hírek egy lére mennek. Nem újdonság, ha valamelyik francia nagyvárosban ismét összecsapnak a rendőrökkel a tüntetők, olyan negyedekben, ahol a bevándorlók többségben vannak. Mindent megtettek, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő; úgy néz ki, a minden nem elég. Az autógyújtogatást, a kirakatok betörését, nemi erőszakoskodást és ehhez hasonlókat a hírmagyarázók szubkultúrának nevezik. Okosabbak lettünk.

Észak-Koreában nincsenek összecsapások, rakétabecsapódásokról szólnak a hírek, olyanokról, melyek akár nukleáris töltetet is vihetnének magukkal. Ahogy az ember viszi a dinnyét a hóna alatt. Nemrég egy a Sárga-tengerbe csapódott be. A nagyfőnök örült a találatnak, bizonyára pont oda céloztak. Mit ugrál ez a szerencsétlen, Amerika – ha akarná – percek alatt el tudná tüntetni a föld színéről – vélik sokan.

A Lánchíd rádióban megkérdeztek egy szakértőt, vajon miért rosszalkodik ez az országocska. El szeretnék érni – magyarázta –, hogy a két Korea négyszemközt, kibicek nélkül tárgyalhasson a közös nevezőről. Mint tudjuk, jogilag békekötés nincs, csak tűzszünet, ami olyan, mint bármely tűzszünet, az első puskalövésig tart, s folytatódik ott, ahol abbamaradt. A kibicek érdekei viszont a végtelenben találkoznak, így semmi esély, hogy ketten kiegyezzenek és egyesüljenek.
Mellékesen tette hozzá, atomfegyverkezésének köszönheti, hogy az életszínvonal enyhén szólva nyomott, de eddig nem jutott Afganisztán, Irak, Líbia vagy Szíria sorsára, ahol a világ csendőre kipróbálta ugye az újabb fejlesztésű bombákat, a béke megteremtése érdekében. Konklúzió? Ha lusták vagyunk tovább gondolkozni, vonjuk le.