Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egyazon Isten és nemzet gyermekei

Felekezeti viszály van kibontakozóban Kézdioroszfaluban. Egy olyan településen, ahol a katolikus és református hívek felváltva ugyanabban a templomban fohászkodnak az Úrhoz immár 36 esztendeje. Súrlódások és perpatvar nélkül, a szabad vallásgyakorlás földjeként nyilvántartott Erdély szellemiségéhez méltó módon. Mára azonban az egymás irányába eddig megnyilvánuló türelem, valamint felekezeti összefogás szertefoszlóban, és a nyomában összeugrással fenyegető feszültség nyomul.

A hívek egy részének elégedetlenségét a templom 140–150 éves padjainak Raff Róbert református lelkész utasítására történt eltávolítása és székekkel való helyettesítése váltotta ki. Ő mindezt az általa amerikai példára bevezetett új gyülekezetépítési módszer részeként cselekedte, amely szerinte az Erdélyben megszokottnál családiasabb, emberközelibb együttléteket feltételez. Éppen ezért a templomteret is igyekeznek ennek megfelelően kialakítani. Az épület és a benne található tárgyak nincsenek műemléknek nyilvánítva, így számára érthetetlen, hogy a katolikusok miért ragaszkodnak a régi bútorzathoz. De ebben különben sincs döntési joguk, mert a templom a reformátusoké – jelentette ki.

A lelkésznek jogilag minden kétséget kizáróan igaza van, az emberi együttélést azonban nem csak törvények, hanem erkölcsi elvárások is szabályozzák, amelyektől senki, kiváltképp az Úr felkent szolgája nem tekinthet el. Közéjük tartozik a kölcsönös tiszteleten alapuló békesség elősegítése és megőrzése, valamint a megkötött egyezség betartása is. Márpedig az idők folyamán több csapás, legutóbb az 1977-es földrengés által sújtott templom újjáépítéséhez a reformátusok mellett a katolikusok azért adakoztak, hogy azt a továbbiakban ők is használhassák. És ezzel a lehetőséggel 1984-től mostanig háborítatlanul élhettek, mert a székely ember számára az adott szónak súlya van.

Így, amennyiben székek helyett az őseik által használt padokban érzik jól magukat a szentmisén, akkor ettől az élménytől nem szabad őket megfosztani. Amint a református testvéreiket sem, akik meggyőződésünk szerint velük azonos módon vélekednek és gondolkodnak, hiszen egyazon Isten és nemzet gyermekei.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás