El vannak hízva

Most, amikor fiam már túl van az egyetemi évein, halkan bevallom, hogy sokkal rosszabb nebuló voltam kis- és középiskolás koromban, mint ő. Persze, az idők is változtak… Én nagyon keveset ültem az asztal mellett…

Nyugdíjason is sokat járok, látok. Sokáig bíráltak, hogy csupán kritizálni tudok, csak a rosszat látom meg. De hát, ha nyitott szemmel jár az ember, akkor lát is…

Most talán olyan témát, tényt fogok érinteni, ami nem mindenkinek tetszik majd. A városban jövő-menő, öreg nyugdíjasként megdöbbenve nézegetem az iskolából kiforduló gyerekeket. Többségben dagadtak. El vannak hízva.

Ez a mi időnkben nem volt szokás. Igaz, hogy rengeteget mozogtunk, sportoltunk minden nap. Naponta fociztunk – bárhol. Az iskolába jártunk délutánonként atletizálni, kosarazni, kézilabdázni, és ehhez adódott a heti két – az iskolában kötelező! – testnevelési óra és a sok biciklizés! Ma? Lehet, hogy az egész rendszer hibás?! Talán a szülők?! Nem tudom.

Igaz, hogy az én koromban nem volt internet. Nem volt számítógép. Nem volt chips, Mc Donald’s, Burger King, dupla húsos mamutburger, nem létezett Coca-Cola, különböző más buborékos hűsítők. Az is igaz, hogy mi rendes ételeket ettünk: jó paprikás-zsíros kenyeret majszoltunk, de nem híztunk el. A sportolás hozzátartozott az életformánkhoz. Ma a kis nebulók, alig ülnek a levegőn, mert folyton az interneten lógnak.

Nem is tudom, a suliban manapság tartanak szülői értekezletet? Vagy felrúgták a hagyományos katedra–szülői értekezletek kapcsolatot? Szükséges-e a szülői közösséget formálni, vagy elég azon törekvésük, hogy az osztályközösséget kialakítsák?

Csak megkongatom a harangot! Talán még nem késő.

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy